Nemzetközi jogot sért a NATO kelet-európai terjeszkedése

Szergej Nariskin, az orosz parlament alsóháza szóvivőjének elmondása szerint a NATO és az Európai Unió a nemzetközi jog aláásását folytatja, a NATO keleti terjeszkedése a globális és regionális rend megbomlásával fenyeget.

Nariskin a parlament alsóháza előtt felszólalva kijelentette, hogy a NATO és az Európai Unió Oroszország-politikája már nyomokban sem nevezhető konstruktívnak. Az észak-atlanti szövetség fokozza katonai jelenlétét Oroszország és Belorusszia határai mentén, és ez egy olyan agresszív politika, ami a jövőben is folytatódni fog.

“A NATO katonai infrastruktúrájának a belorusz és orosz határ irányába történő agresszív terjeszkedése, valamint a szankciós politika egyaránt a nemzetközi jogot sérti. A Nyugat szuverén országok belügyeibe avatkozik be, tömeges dezinformációs kampányt folytat országaink ellen, és ez a jövőben is folytatódni fog.”

Az orosz törvényhozó hozzátette, hogy a nyugati katonai szövetség és az Európai Unió politikája ellehetetleníti a kölcsönösen jövedelmező együttműködés minden formáját, politikájuk pedig Kelet-Európa biztonságát is aláássa.

A NATO 2014 áprilisa óta folytat haderőépítést Kelet-Európában és a Fekete-tengeren. A “keleti szárny megerősítését” azonban nem csak Oroszország nevezi a nemzetközi jog szerint illegálisnak. Február 13-án Javier Solana, a NATO volt főtitkára szintén kijelentette, hogy a további parancsnoki központok létrehozása Kelet-Európában a NATO-Oroszország Alapokmány sértését jelentené.