Követik a magyar példát: Márciusban lezárhatják Európa határait

Az Európai Unió március 1-jén lezárja határait a Közel-Keletről érkező bevándorlók előtt. A szerbiai Danas hírügynökség az Európai Bizottság béli forrására hivatkozva írja, hogy heteken belül ténylegesen leállításra kerülhet a tömeges bevándorlás.

A lap szerdán számolt be, hogy az Európai Unió aktívan folytatja az előkészületeket a külső határok lezárására; a határ hermetikus lezárását szimuláló gyakorlatokra került sor a szlovén-horvát, valamint a szerb-macedón határon, amit nemsokára a gyakorlatban is megvalósítanak. A beszámoló szerint a migránsok határátlépését megelőzően fognak ellenőrzéseket folytatni annak kapcsán, hogy az adott személy rokonai élnek-e Európában, illetve, hogy háborús övezetből menekül-e, vagy jól fizető állás reményében érkezik az Európai Unióba. A kiterjedt ellenőrzés előkészítése amiatt időigényes, mert az új külső határellenőrzés során alaposabb ellenőrzéseket folytatnak majd, kezdve a dokumentumok ellenőrzésével és családi kötelékek visszakövetésével – de a beszélt dialektus visszaellenőrzése is sor kerül majd minden személy esetében, hogy elkerülhetőek legyenek a menedékjoggal való visszaélések.

A lap arról is beszámol, hogy már elkezdődött a migránsok országról országra történő kiutasítása; Szlovénia 217 bevándorlót küldött vissza Horvátországba, a horvát hatóságok pedig visszaküldték őket Szerbiába. A szerb N1 TV információi szerint a deportált migránsok tiltakozó akcióba kezdtek, majd gyalog akartak visszaindulni Horvátországba, hogy visszajuthassanak Nyugat-Európába. A belügyminisztérium közleménye szerint a migránsok nem háborús zónából érkeztek, emiatt nem lehet őket menekültnek nevezni, és ennek okán deportálták őket.

Rados Djurovic, Szerbia menekültügyi központjának igazgatója elmondta, hogy rengeteg migránst azért kell deportálni, mert félrevezették a hatóságokat a származási országukat illetően, és valójában egyszerű kalandorokról van szó, akik menekültnek adják ki magukat. Djurovic ugyanakkor kijelentette, hogy Szerbia meg tudja oldani az országon áthaladó bevándorlók átmeneti elszállásolását – ameddig tovább nem utaznak Nyugat-Európába -, az integrációra és letelepítésre azonban nincs lehetőségük, és az ország nem is rendelkezik azzal az egészségügyi és szociális rendszerrel, munka- és beiskolázási, illetve lakhatási lehetőségekkel, ami az integrációhoz szükséges lenne. Djurovic hangsúlyozta, hogy mindehhez alapfeltétel lenne a helyi közösségek együttműködése és befogadó magatartása, ami a gyakorlatban nem áll rendelkezésre, így az integráció sem lehetséges. Az igazgató szerint az ország legfeljebb hatezer menekülttel tud megbirkózni, a Nyugat-Európából visszaküldött személyeket ők is deportálni fogják.