Multikultúra erőszakkal. Hidegség a szívekben – így csinálják a németek

Arab és angol nyelven feliratozva közvetítették Angela Merkel német kancellár beszédét a TV-csatornák. A kancellár egy év alatt másfél millió idegen kultúrájú személyt importált Európába, és most attól tart, hogy darabokra hullhat Németország. Természetesen, nem az általa felfokozott megosztottság, hanem a rasszizmus miatt.

A kancellár beszédében arra kérte a lakosságot, hogy mindenki kerülje a rasszista megnyilvánulásokat, mert a rasszizmus törésvonalat hoz létre a német társadalomban, és Németország darabokra hullhat. Merkel szerint “hidegség és gyűlölet van annak a szívében”, aki meg akarja határozni, ki német, és eközben “másokat kizárna ebből a definícióból”. Tehát, amennyiben egy német ember úgy gondolja, hogy a fekete-afrikai nem német – ő rasszista, Merkel megfogalmazása szerint “hidegség és gyűlölet van a szívében”.

Angela Merkel döntéseinek köszönhetően idén közel másfél millió migráns érkezett Németországba (a Frontex adatai szerint az első 10 hónapban 1,2 millió). A kancellár annak ellenére támogatja több millió idegen civilizációs háttérrel rendelkező személy Európában letelepítését, hogy az európai társadalmak és a német társadalom többsége ellenzi azt.

December 26-án a MDR német televízió beszámolt arról, hogy ismeretlen elkövetők Szászországban Molotov-koktélokat dobtak egy építés alatt álló befogadó-központra. A helyi lakosság korábban petíciókkal és tüntetésekkel tiltakozott a tervezett menekülttáborok ellen, amit a kormány a többségi lakosság tiltakozása ellenében kezdett megvalósítani. Az épülőben lévő menekülttáborba 100 migráns elhelyezését tervezték a következő hetekben. A keletkezett tűz miatt azonban ez átmenetileg nem tud megvalósulni. A történtekről közölt beszámolóval együtt közölték a vonatkozó statisztikát is, miszerint

Németországban 2015 folyamán több mint 800 támadást hajtottak végre menekülttáborok ellen.

Így csinálják a németek. Az “ismeretlen elkövetők” korábban gimnáziumot is égettek le, amiért azt a kormány befogadó-központtá alakította. Miközben a liberális sajtó a befogadás gondolatait közvetíti, a társadalom többsége az invázió megakadályozásának számára megfelelő módját kezdi keresni, mert nyilvánvaló, hogy a kormány a társadalom ellenségévé vált. Valakinek ez tüntetést, petíciót jelent, mások radikálisabb és törvénytelen megoldásokhoz folyamodnak. Az Európai Unióban “populista pártok” jelentős politikai előnyre tesznek szert, amennyiben hajlandóak azt mondani, amit a társadalom abszolút többsége hallani akar. Ennek magyarázatát nem kell túlbonyolítani; azért érnek el sikereket, mert az emberek többsége nem akar bevándorlókat, az ún. populista pártok pedig azt mondják, amit a választók hallani akarnak. A németországi menekülttáborok ellen elkövetett több mint 800 gyújtogatás viszont azt mutatja, hogy valóban társadalmi törésvonal jött létre. A Merkel által mondottakkal ellentétben nem a rasszizmus miatt – hanem, mert egy minimális lakossági támogatással bíró ideológiai kisebbség azt akarja, hogy Európa multikulturális legyen, és ennek megvalósítása során szándékosan a többségi társadalom akarata ellenében cselekszenek.

Eközött a neoliberális kisebbség, és a társadalom négyötöde közt jött létre a törésvonal. Ha egy kormány szembefordul a saját népével, az szükségképpen társadalmi zavarokat okoz, és egyenes út a törvényes rend megbomlásához. Gyakorlatilag belekényszerítik a többségi társadalom alapvetően békés tagjait a bűncselekmények elkövetésébe, mert a lakosság azzal kell szembesüljön, hogy a kormány ellene fordult, és a törvények a népérdek helyett egy ideológiai kisebbség akaratának beteljesítését védelmezik. Ez a “rasszizmus” – tünete annak, hogy a kormányok nyíltan a többségi társadalmak akarata ellen cselekszenek.

Nem jönnének létre ilyen problémák, ha a szószólóik egy pillanatra is komolyan gondolnák a demokráciát – ami önmagában véve nem köthető ideológiához, hanem a többségi lakosság akaratának képviseletét jelenti (akkor liberális, ha a lakosság többsége liberalizmust akar). A migrációs válság hatására pedig könnyen előfordulhat, hogy a demokratikus többség nem liberalizmust és befogadást akar, hanem rasszizmust.