A Tesco nem támogatja az európai egységes bérezést

Ha magasabb béreket akarunk, búcsút vehetünk ettől a multinacionális cégtől.

A multinacionális cég nem akar nyugat-európai béreket fizetni Kelet-Európában – inkább kivonul az országból, és ott folytatja működését, ahol olcsóbb a munkaerő.

Kivonulhat a Tesco hazánkból, sőt a négy kelet-közép-európai leányvállalatot összefogó Tesco Europától is megválhatnak jövőre, amennyiben kitartanak követeléseik mellett a helyi munkavállalók – áll a Magyar Idők hétfői beszámolójában.

A lap londoni forrásokra hivatkozva azt írja, a multinacionális cég egyértelműen kettős mércét alkalmaz több európai országban az alkalmazottak bérezése kapcsán, a nyugat- és kelet-európai bérek közt tátongó szakadékot nem akarják áthidalni. A Tesco ehelyett elhagyná a térséget, és ott folytatja tovább működését, ahol ez kevesebb kiadással jár.

“Amennyiben a régióban tovább feszítik a húrt az elégedetlen munkavállalók, akkor a kivonulás mellett döntenek az érintett piacokról”

írták, hozzátéve, hogy ez kifejezetten a magyar, cseh, lengyel és szlovák leánycégeket fogja érinteni, vagyis az eddig kis befektetéssel nagy profitot hozó kelet-európai térséget.

“A magyarországi minimálbérek kötelező év eleji emelését elkerülhetetlen rossznak tartották a központban, ami a tervezettnél jobban megterhelte a pénzügyi eredményt. Önkéntes pénzosztásra azonban nem lehet számítani, még úgy sem, hogy egyébként a dolgozók követelései megalapozottak.”

A lap szerint a Tesco fenn akarja tartani a keleti és nyugati piacok közti kettős mércét, és inkább olyan feltételek mellett működne tovább, ahol az adókönnyítések mellett olcsó munkaerővel biztosított a kiemelkedően nyereséges működés.