Nem hisznek a korrupcióellenes harcosoknak

Joe Biden amerikai alelnök és az ukrán kormányfő egyetértenek abban, hogy a korrupció elleni harc kiemelkedően fontos feladat. Az amerikai fél dicsérte Ukrajna ezirányú reformjait, – de egy közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a lakosság 88 százaléka nem hisz nekik.

A Gallup felmérése szerint az ukránok nyolcvannyolc százaléka gondolja úgy, hogy a korrupció behálózza a kormány és az államigazgatás egészét – a válaszadók 81%-a szerint pedig ugyanez jellemzi a gazdaságot is, és a cégek többségére jellemző a mindennapi korrupció. A Gallup július-augusztus közt végezte a kutatást, és az eredmények arról árulkodnak, hogy a lakosság többsége korruptabbnak tartja a nyugati átmenet után létrejött kormányt, mint a Janukovics-rendszer idején regnáló politikai elitet. A nyilvánosság visszajelzéseiből pedig az is látható, hogy a “demokratikus átmenet” alulmúlta a várakozásokat, és az emberek többsége mostanra kiábrándult belőle.

Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár saját bevallása szerint az Egyesült Államok 5 milliárd dollárt költött Ukrajna “demokratizálására”. Az amerikaiak anyagi támogatása fűtötte a 2013 novemberében kezdődő, “EuroMajdan” néven ismertté vált tüntetés-sorozatot, és a Majdan vezetőinek egyik elsődleges ígérete volt, hogy leszámolnak a korrupcióval. Az új atlantista kormány első két éve azonban egyértelművé tette, hogy a nyugatbarát vezetőket legalább annyira a korrupció és sikkasztás lehetősége motiválja, mint amennyire a Janukovics-rendszert támogató oligarchákat a hatalom megtartásában motiválta ugyanez. 2014-ben az ukrán lakosság 24%-a hitte el, hogy ez az új kormány kevésbé korrupt, mint az előző. A kijózanodás mindössze egy évig tartott: a Gallup felmérése szerint ma a lakosságnak csak mindössze 8 százaléka gondolja úgy, hogy a kormány nem korrupt. Ennek oka egyértelmű: az ukrán kormány és amerikai “barátai” együtt dicsérik a korrupció elleni harcot, beszélnek annak fontosságáról, miközben tovább zajlik a korábbi gyakorlat, csak más szereplőkkel, más zászló alatt.

Joe Biden amerikai alelnök december 7-én találkozott ukrán törvényhozókkal, valamint a “civil társadalom képviselőivel”. Az alelnök és több ukrán politikus a Rada – ukrán országgyűlés – tagjai előtt beszélve dicsérte a kormány korrupcióellenes törekvéseit, valamint a korrupció elleni harc jegyében hozott – és várható – reformok fontosságáról értekezett. A gazdasági reformok többsége az állami vagyon elherdálását jelenti, amit hivatalos megfogalmazás szerint “privatizálnak”, a nyugati pénzemberek pedig “befektetési céllal” érkeznek. A rendszerváltás utáni Magyarországon történteknek megfelelően az állami vállalatokat veszteségessé nyilvánítják, és olcsón eladják külföldi magánszemélyeknek. Joe Biden sem véletlen érkezett személyesen Ukrajnába: az amerikai alelnök fia, Hunten Biden a kelet-ukrajnai palagáz feltárásokba befektető Burisma Holdings vállalat vezérigazgatója. A Biden-dinasztia komoly érdekeltségekkel bír a forradalom által felforgatott Ukrajnában – a korrupció pedig ott kezdődik, ahol a politikai elit veszteségessé nyilvánítja és olcsón eladja az állami vállalatokat külföldi pénzembereknek; és cserébe anyagi ellenszolgáltatásban részesülnek.

A 2013-2014 fordulóján történt puccsot követően Soros György állított össze egy nemzetközi szakértői gárdát, aminek feladata volt, hogy Ukrajnában – a kormány tanácsadó testületeként működve – leszámoljon a korrupcióval. Ezzel egy előnyös megállapodást vitt az új kijevi vezetőknek: a korrupció elleni harc leple alatt félreállíthatják politikai ellenfeleiket – az előző rendszer embereit, hiszen korrupció mindig is volt -, cserébe az Egyesült Államok elismeri a korrupcióellenes erőfeszítéseket, és az ő, jelenleg is zajló korrupt ügyleteiket senki nem fogja szóvá tenni. Egyelőre ez nem is lenne érdekük, hiszen a nyugati befektetők gyakran maguk is részt vesznek a legfrissebb korrupciós ügyletekben. Mint a Gallup felmérése mutatja, a lakosságot nem téveszti meg a híres amerikai shit eating grin. A kiterjedt nemzetközi kapcsolatoknak és makulátlan öltönynek ma már nem automatikus velejárója a hitelesség.