Német sajtó: Porosenko lerészegedett, Moszkvába repült volna

Petro Porosenko ukrán elnök nevéhez újabb botrány kötődik tegnap óta; részegen felszállt egy civil repülőgépjáratra, ahol követelte, hogy azonnal repüljenek vele Moszkvába, mert beszélni akar Vlagyimir Putyinnal.

A WDR5 német rádió egy munkatársa, Christina Nagel azt állítja, Petro Porosenkot tegnap az Ukrán Biztonsági Szolgálat emberei kellett eltávolítsák egy Kijevből Moszkvába induló civil repülőgépjáratról, mert az öntudatlanságig lerészegedett, és arra utasította a személyzetet, hogy azonnal repüljenek vele Moszkvába, az orosz államfőhöz. Nagel az “Ukrán Biztonsági Szolgálat kötelékében működő megbízható forrásra” hivatkozva állítja mindezt.

Nagel forrása úgy írta le az esetet, ahogy a repülőgép vezetője az eset után beszámolt róla. Eszerint Porosenko szerda este 7 körül megjelent a Boriszpili nemzetközi repülőtéren egy Mercedes S600-al, egy “zavartan viselkedő sofőrrel”. A forrás szerint az elnök teljesen részeg volt, alig tudott felsétálni a repülőgépre, ami addigra tele volt az indulásra várakozó utasokkal. Porosenko azt ismételgette, hogy “tényleg sürgős”, és arra utasította a személyzetet, hogy azonnal vigyék Moszkvába, egyenesen az orosz államfőhöz. Porosenkot akkor leültették egy székbe, ahol azonnal elaludt. Végül egy óra várakozás után az SZBU emberei vitték el.

Nagel megjegyezte, Porosenkoval kapcsolatban már több alkalommal gyanússá vált, hogy szenvedélybetegség miatt viselkedik furcsán nyilvános rendezvényeken.