Belügyminiszter: London megtelt, nem kell több munkanélküli

A brit belügyminiszter szerint csak azokat fogadja be az Egyesült Királyság, akik már munkaszerződéssel érkeznek az országba – munkanélküli bevándorlókra nincs szükségük.

Theresa May vasárnap kijelentette, hogy az Egyesült Királyság saját határait kell lezárja, mivel az Európai Uniónak gyakorlatilag nincsenek határai. A belügyminiszter szerint “meg kell hozni néhány nehéz döntést”, mivel a bevándorlást néhány tízezer főre akarják lekorlátozni, hogy az irányítható maradjon. A nemzeti statisztikai hivatal szerint azonban egy év alatt 330 ezer fő érkezett Londonba, és a migránsok száma exponenciálisan növekszik. A bevándorlók többsége érkezése után akar munkát keresni, és hónapokon át segélyből él, emiatt a gazdaság egészét megroppantaná az országba érkező sokmillió afrikai és arab munkanélküli.

“A munkaerő szabad áramlása az Európai Unión belüli szabad munkavállalást jelenti, az európaiak számára – nem azt, hogy bárki szabadon beléphet az unió területére munkát keresni, vagy segélyt igényelni.”

May szerint a schengeni övezet végét jelenti, hogy a külső határellenőrzés gyakorlatilag nem létezik. Ennek okán a tagállamok helyre fogják állítani az Európai Unió belső határait, és az európaiak számára is korlátozottá válik a munkavállalás uniós tagállamokban. A szociális háló ugyanis nem bír el ennyi munkanélkülit, és ameddig teljes határzárat nem építünk a schengeni övezet teljes külső határán, a nem-európai bevándorlók az európaiakat kiszorítják a segélyrendszerből.

David Cameron brit kormányfő ígérete szerint 2017-ben népszavazást ír ki az Európai Unióból kilépésről. Ennek egyik elsődleges oka, hogy az Európai Unió nem teszi lehetővé a nemzeti határok őrizetét, de eközben az unió határait sem őrzi senki.