Az EU stratégiai önállóságának kivívásáról tárgyalnak Pozsonyban

Az Európai Unió vezetői szeptember 16-án, a Pozsonyban kezdődő csúcstalálkozón fogják megvitatni a francia-német kollektív védelmi kezdeményezést, és a britek kilépése után szükséges változtatásokat.

A francia sajtó kiemelt helyen foglalkozott a Jean-Yves Le Drian – védelmi miniszter – és német kollégája által összeállított tervezettel, amelyet az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének előterjesztettek, és megvitatása a következő csúcstalálkozónak elsődleges témája lesz.

A kezdeményezés magában foglalja az EU kollektív védelmi műveleteinek könnyítését, az EU stratégiai önállóságának kivívását, és az Európai Tanács közös védelmi politikára vonatkozó döntéseinek felélesztését – beleértve a közös műholdas felderítő rendszert és a közös katonai parancsnokságának létrehozását is.

Korábban a brit sajtóban terjedtek olyan hírek, miszerint az Egyesült Királyságban zajló nemzetközi hadgyakorlat valójában a közös uniós hadsereg létrehozásának előkészítését szolgálja. A kormány akkor tagadta ezeket az értesüléseket.