A németek többsége támogatja az amerikai katonák kivonását Németországból

Donald Trump nemrég azzal fenyegetőzött, hogy megkezdi az amerikai fegyveres erők kivonását Németországból. Kiderült: a németek nem fenyegetésként tekintenek erre, hanem támogatják a kezdeményezést.

Egy a Deutsche Presse-Agentur megrendelésére készült közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a német lakosság relatív többsége szívesen látná, ha az amerikai fegyveres erők végre távoznának Németországból – írja az Independent brit napilap. A kutatás eredményei szerint

42%-os többségben vannak azok, akik támogatják a kivonulást, ezzel szemben a német lakosság 37%-a szeretné, hogy továbbra is amerikai haderő állomásozzon az országban.

A megkérdezettek 21%-ának pedig nincs határozott véleménye.

A felmérésből az is kiderült, hogy elsősorban a Baloldal és az Alternatíva Németországnak párt szavazói támogatják az amerikaiak kivonulását. A Baloldal szavazóinak 67%-a, az AfD támogatóinak pedig 55%-a van azon a véleményen, hogy Trump kezdeményezését végre kellene hajtani.

Más pártok esetében ennél jelentősen alacsonyabb a kivonulás támogatottsága, de így is megosztó tényezőnek bizonyul az amerikai katonai jelenlét. A Zöldpárt, a Kereszténydemokrata Unió, a Szociáldemokrata Párt és a Szabaddemokrata Unió szavazói 48, 35, 42, és 37 százalékban támogatják az amerikai haderő távozását.

Az Egyesült Államok a második világháború vége óta tart fenn állandó katonai jelenlétet Németországban, hogy ez elrettentő erőként szolgáljon a Szovjetunió számára. Bár a Szovjetunió 1991-es összeomlása után a szovjet csapatok kivonultak kelet-Németországból, az amerikaiak nem vonultak ki, ehelyett bevonultak Kelet-Németországba és az utóbbi évek során Kelet-Európába. Az USA jelenleg közel 40 katonai bázist működtet Németország területén.