“Nem kell stratégiát keresni” Trump intézkedései mögött

Egy széleskörűen elismert amerikai közgazdász szerint Donald Trump mindinkább elszigetelődik a nemzetközi politikában, amiért kereskedelmi háborút hirdetett a világ országai ellen.

A The Hill magazin szerint Jeffrey Sachs azt mondta, a világ vezető közgadászai amiatt nem tudják megfejteni, mi lehet Donald Trump stratégiája, mert az amerikai elnököt az elmebaj vezérli, és nem kell semmilyen következetességet keresni az általa elrendelt intézkedések mögött.

“Ösztönösen próbálunk valamiféle értelmet keresni a teljes értelmetlenségben, valamiféle rejtett stratégia létét feltételezzük”

– mondta, hozzátéve, hogy az amerikai elnök gyermeteg viselkedése miatt elszigeteltségbe sodródik, emellett a nemzetközi jog szerint is illegális lehet a Trump által elrendelt gazdasági intézkedések egy része.

Az ismert közgazdász korábban is kritizálta már az elnököt, többek közt kifejezetten provokatívnak és megosztónak nevezte Trump az ENSZ közgyűlése előtt elmondott beszédét. Elmondása szerint az alumínium- és acél tarifák bevezetése a dollár átfolyamára is negatívan hathat, emellett tovább fokozza az USA adósságterheit.