Donald Trumppal találkozik az olasz kormányfő

Július 30-án Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban személyesen fogadja Giuseppe Conte olasz miniszterelnököt.

Az elnöki hivatal által kiadott közlemény szerint a két vezető magánbeszélgetés céljából találkozik, amit kiterjedt kétoldalú találkozó követ, ennek során a Földközi-tenger térségének stabilitása is szóba kerül majd.

A közlemény szerint “az elnök és a miniszterelnök egyaránt elismeri a két ország közti történelmi és kulturális kapcsolatokat, melyek a kétoldalú kapcsolat alapját képezik.”

A közlemény külön említi, hogy az Egyesült Államok a NATO-n belüli fontos szövetségesként értékeli Olaszországot, amely fő partner Afganisztánban és Irakban, emellett olyan ország, ami kulcs a Földközi-tenger térségében a stabilitás megőrzéséhez.

Napokkal ezelőtt az olasz kormányfő ultimátumot intézett az Európai Unióhoz, és felszólította az európai országokat a schengeni övezet külső határainak megvédésére.

Elmondása szerint a továbbiakban Olaszország is kiveszi a részét a közös határvédelemből, elsősorban a Földközi-tengeren át zajló tömeges embercsempészet megakadályozásával.