Belgium beszüntetné a terroristák segélyezését

Belgium társadalmi integrációs minisztere, Denis Ducarme bejelentette, hogy a továbbiakban a szociális munkásokat meg kell tanítani az iszlám radikalizáció jeleinek felismerésére, hogy kiszűrhessék a terroristákat a segélyezett személyek közül.

A miniszter szerint a közelmúltban azzal szembesült, hogy a hatóságok ilyen irányú törekvései nem elegendőek, emiatt minden szociális munkásnak meg kell tanulnia felismerni a potenciális terroristákat.

“Lehetőségem volt szembesülni azzal, mennyire fontos felismerni a radikalizációt, és ennek a fenyegetésnek a leküzdéséhez nem elegendőek a rendőrség és igazságszolgáltatás erőfeszítései. Emiatt megkövetelhető, hogy a szociális munkások is felismerjék a radikalizáció jeleit” – mondta.

A miniszter ennek kapcsán közölte; százezer eurót különítenek el a kezdeményezés megvalósítására.

Augusztusban a La Libre Belgique újság arról számolt be, hogy Belgium hírszerző szolgálatai szerint segélyezett menekültek biztosítottak anyagi támogatást azoknak a terroristáknak, akik 2015 novemberében Párizsban, és 2016 márciusában Brüsszelben követtek el merényletet.