Szabadlábra helyezik a katalán vezetőt a németek

Schleswig-Holstein tartomány bírósága döntést hozott a megbuktatott katalán vezető, Carles Puigdemont ügyében; 75000 euró óvadék ellenében szabadlábra helyezik, ameddig lezajlanak a meghallgatások a kiadatással kapcsolatban.

Puigdemont vizsgálati fogságban volt Neumunster területén, miután márciusban európai elfogatási parancs alapján őrizetbe vették. Spanyolországban lázadás szervezésével és állami vagyonnal való visszaéléssel vádolják, ennek megfelelően a spanyol fél nemrég kezdeményezte a szeparatista vezető kiadatását.

Németország azonban – úgy tűnik – nem kíván ilyen mélységekben állást foglalni a katalán szeparatizmus ügyében, mert a német bíróság döntést hozott a menesztett katalán vezető szabadlábra helyezéséről, óvadék ellenében. A németek álláspontja szerint a kiadatás alapjául kizárólag a korrupciós vádak szolgálhatnának, mert a spanyol fél egyéb vádpontjai, a lázadás – a német törvények szerint – feltételezné az erőszak használatát, ami Carles Puigdemont esetében nem történt meg. A bíróság ennek megfelelően visszautasította, hogy a kiadatás lázadás vádja miatt történjen meg.

Puigdemont letartóztatására akkor került sor, amikor március 25-én Finnországból Belgiumba próbált eljutni, ahol jelenleg emigrációban él. Spanyolországban a menesztett katalán vezető 30 év börtönbüntetéssel kellene számoljon. Németország azonban a szabadlábra helyezéssel lehetővé teszi, hogy Puigdemont tovább folytassa útját Belgiumba, ezzel gyakorlatilag levette a kezét a katalán szeparatista vezető ügyéről.

A katalán vezetőt amiatt vádolják lázadással a spanyol hatóságok, mert a közvéleménynek engedve kiírt egy népszavazást, amin a katalán kisebbség többsége a Spanyolországtól elszakadás mellett döntött. Az Európai Unió korábban egyértelműen kiállt Spanyolország területi egységének fenntartása mellett. Ugyanakkor intenzív közéleti vita zajlik arról Európában, hogy egy népszavazás kiírása miként értelmezhető lázadásként. Árulkodó, hogy a függetlenségi referendum során épphogy nem a katalán fél, hanem a népszavazást brutális erővel leverő spanyol rendőrség alkalmazott erőszakot.

Gumibottal verik szét a választópolgárokat egy uniós tagállamban