Titkos fegyverre számít Vona Gábor!

Érdekes történetek kezdenek terjedni a liberális sajtóban, hetekkel az után, hogy Vona Gábor az Indexnek nyilatkozva azt mondta, meglepetésre számít a választások előtt. A Magyar Nemzet napilap szerint nemsokára eljön a bosszú ideje.

Orosz titkosszolgálati kapcsolatfelvételről, a kormánypártok keleti nyitásának vélt hátteréről közölt egy hosszas publicisztikát a 444.hu, alig három héttel az országgyűlési választások előtt. A névtelen forrásokra hivatkozva megírt – tehát nem visszaellenőrizhető hitelességű – történet szerint Simicska Lajos volt az egyik olyan személy, aki Orbán Viktor köreiből állítólag felvette a kapcsolatot egy orosz titkosszolgálattal. A névtelen forrás szerint Moszkvában az FSZB egyik magas rangú vezetőjével volt találkozója Simicskának.

“Azóta ugyan nagyon elmérgesedett a viszony Orbán és Simicska között, de akkoriban még elválaszthatatlannak tűnő szövetségesek voltak. Rendszeresen megbeszélték egymással a fontosabb politikai és kormányzati lépéseket, köztük az orosz kapcsolatépítéssel összefüggő ügyeket is” – írták.

A lap szerint az oroszoknál az állami kötődésű üzletekben gyakran szerepet játszanak a titkosszolgálatok is, Simicskáéknak ezért kellett az FSZB tisztviselőjével tárgyalnia. A találkozón a források állítása szerint nem született semmilyen érdemi megállapodás, de maga a találkozó “ténye” arra utal, hogy később valamiféle kapcsolat lehetett a “kormányfő körei” és orosz titkosszolgálatok közt.

“Eljön a bosszú ideje”

A publicisztika megjelenése érdekes fejlemény az országgyűlési választások előtt három héttel, hiszen állításait semmilyen visszaellenőrizhető ténnyel nem támasztja alá. A “névtelen forrásunk azt mondta” kijelentésre nyilatkozva gyakorlatilag akármilyen kitalált történetet leírhat egy újságíró, így kritikai gondolkodású ember számára ez a történet vagy teljes kitaláció, vagy – amennyiben van valós alapja -, kevesek számára ismert komolyságú fenyegetésként lehet tekinteni rá.

Simicska Lajos újsága, a Magyar Nemzet korábban egyértelműen megnyilvánult azzal kapcsolatban, hogy az oligarcha a választások előtt valamiféle közvélemény-manipuláló fegyvert fog bevetni, hogy megakadályozza a Fidesz-KDNP újraválasztását.

“Közeleg a hatalmas bosszú ideje. Még egy-két hónap, és beköszönt az ősz. Még egy-két tél, és üt az óra” – írták, egyúttal egyértelművé téve, hogy Vona Gáborra tekintenek a bosszú eszközeként.

“Hogy az LMP-ből több nehezen lesz, mint ami eddig lett – hatalmas kihívások várnak a schiffertelen pártra! –, nem véletlen. Hogy utcai ellenzékből nem lesz szalonna – ha a netadós balhék idején nem sikerült, miért és kikkel sikerülhetne most? –, nem tragédia. Ha nem, nem, nem, nem és nem – hát nem. Itt van nekünk Vona Gábor! Bevetésre készen!” – áll a publicisztikában.

Persze, hogy kamikaze

A Magyar Nemzet cikke ekkor Vona Gábor vezetői képességeit méltatta.

“Vona Gábor már nem utálja Európát. Vona Gábor már nem rajongja az oroszokat. Sőt: már az arabokat sem! Vona Gábor tisztában van vele, hogy mi merre hány méter. Vona Gábor cuki. Vona Gábor toleráns. Vona Gábor értékvezérelt. Vona Gábor polgári.”

A Magyar Nemzet publicisztikája amiatt vált ismét aktuálissá, mert a pártvezető nemrég egy liberális lapnak nyilatkozva maga is arról beszélt; meglepetésre számít, szerinte a választásoknak nem egészen az lesz az eredménye, mint ami most a közvélemény-kutatásokból látszódik, de kormánybuktató információt egyelőre – legalábbis ők – nem kaptak.

“Sokszor mondták, amikor Orbán Viktort kérdeztem az Országgyűlésben, hogy biztos kaptam iránymutatást, sugalmazást, dokumentumot. Nem kaptam. Ha lenne bármilyen dokumentumom, kitenném az asztalra” – mondta, utalva azokra a feltételezésekre, miszerint Simicska Lajos a választások előtt “kiteríti a kormány szennyesét”, ezzel rengeteg szavazatot elvonva a kormánypártoktól.

A 444.hu azonban gyakorlatilag teljesen forrás nélkül közölt le egy hosszú történetet Orbán Viktor köreinek állítólagos orosz titkosszolgálati kapcsolatépítéséről, ami 1.) vagy teljesen alaptalan, 2.) vagy van alapja, és figyelmeztető lövésnek tekinthető, vagy 3.) alaptalan, és a nyugati orientációjó fideszesek további elbizonytalanítását célozza a választások előtt.

Továbbra is kérdés, hogy vannak-e ilyen választási fegyverek; korábban Simicska Lajos azt nyilatkozta, hogy “öngyilkosság lenne” nyilvánosságra hozni azt, amire az ellenzék számít – talán amiatt, mert ebben az esetben kormányoldalon is előkerülnének különféle dokumentumok, vagy amiért a milliárdos nem tudna saját érintettség nélkül beszámolni kétes ügyekről.