Minden engedélyt megkapott az “Északi Áramlat 2” Németországban

Annak ellenére, hogy számos európai ország ellenzi az orosz kezdeményezésű Északi Áramlat 2 gázprojekt megvalósítását, Németország nem tartja azt az európai energiabiztonságra leselkedő fenyegetésnek.

A Nord Stream 2 AG, a gázvezetékprojekt működtetője minden szükséges engedélyt megkapott németországtól a gázvezeték megépítéséhez – áll a cég által kedden kiadott sajtóközleményben.

A Nord Stream 2 AG a mai nap folyamán megkapta az építési és működési engedélyt a német EEZ (exkluzív gazdasági övezet) területén. A BSH (szövetségi tengerészeti és vízügyi ügynökség) kiadta az engedélyt az eddig kérdéses 30 kilométeres szakaszra – áll a közleményben.

A vállalat bejelentése szerint ezzel minden szükséges engedélyhez hozzájutottak, miután januárban már a Stralsund bányászati hatóság – a várható környezeti hatások vizsgálatát követően – is kiadta az engedélyt az Északi Áramlat 2 építési munkálatainak megkezdésére. A közlemény szerint nemsokára Oroszország, Finnország, Svédország és Dánia is kiadja ugyanezeket az engedélyeket (ezen országok felségterületein halad át a gázvezeték).

Februárban Angela Merkel német kancellár is egyértelműen kijelentete, hogy az Északi Áramlat 2-t olyan – elsősorban – gazdasági projektnek tekinti, ami nem jelent fenyegetést az Európai Unió energiabiztonságára.

Számos ország, többek közt Ukrajna és Lengyelország azonban hevesen ellenzi a projekt megvalósítását, és azt állítja, hogy az fokozza az orosz gáztól való függést. Sajtóhírek szerint Lengyelország egy saját gázprojektet akar kezdeni, ami lehetővé tenné, hogy az orosz gáz helyett más forrásokból értékesítsenek Európába.

Az Északi Áramlat 2 Európa legnagyobb – orosz, francia, osztrák, holland és német – energetikai cégeinek közös vállalkozása, ami évente 55 milliárd köbméter földgázt fog szállítani az orosz gázmezőkről Németországba.