Amerikai oligarcha pénzén kritizálják a magyar országgyűlés munkáját

Majtényi László, a külföldi ügynökhálózat államfőjelöltje.

Az Eötvös Károly Intézet elemzése szerint alkotmányellenes lehet a kormánypártok által javasolt “Stop Soros” törvénycsomag – írja a 24.hu. A külföldről finanszírozott szervezet kritikája várható volt, hiszen 145 millió forintot kaptak erre a célra.

“A jogvédő szervezet szerint a „Stop Soros” kifejezés önmagában ellentmond annak, hogy a törvények megkülönböztetés nélkül mindenkire vonatkoznak, általánosan kötelező szabályokat írnak elő. A javaslat visszaélés a jogalkotói hatalommal és sérti a jogállamiság alkotmányos alapelvét. A korábbi tervezettel ellentétben már leplezni sem próbálja, hogy nem illegális tevékenységet, hanem jogszerű magatartásokat büntet”írták.

A szervezet ugyanakkor nem vitte túlzásba a törvényjavaslat kritizálását; mint kiderült, G. Soros alapítványa mintegy 145 millió forinttal támogatta őket, ebből sikerült összehozni egy az országgyűlés munkáját kritizáló írományt.

Korábban az Origo.hu járt utána a külföldről finanszírozott csoport kétes pénzügyeinek, ekkor az oknyomozó újságírók kutakodásának hatására fokozatosan egyre nagyobb anyagi támogatásokat vallott be a szervezet. Végül hivatalosan is elismerték, hogy 2009 és 2015 közt az Open Society Institute egymagában is több mint százmillió forintot küldött nekik.

Az amerikai oligarcha által alapított szervezet most elsősorban a Stop Soros törvénynek azon vonatkozását kritizálja, ami megakadályozná, hogy a külföldről finanszírozott ügynökök külföldre utazzanak kiképzésre, összekötőik pedig Magyarországra utazzanak az illegális pénzekkel.

“A miniszter bármely magyar állampolgárt kitilthat úgy a nyolc kilométeres határsávból, hogy döntését bíróság sem vizsgálhatja felül” – írták, utalva arra, hogy a külföldi ügynökhálózat legalaposabban kiképzett kulcsfigurái ezáltal a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtértől is távoltarthatóak.

Az Eötvös Károly Intézet “elemzéséből” emellett kiderül: szerintük belefér az egyesülés és gyülekezés szabadságába, hogy egy ideológia megvalósítása érdekében egy külföldi oligarcha szervezetenként százmilliós támogatásokkal működtessen kiterjedt mozgalmi hálózatot Magyarországon.

Az Eötvös Károly Intézet külföldről finanszírozott politikai tevékenysége korábban a titkosszolgálatok figyelmét is felkeltette; 2016. júniusában a szervezet azt állította, hogy lehallgató készüléket talált egy irodájában, és valószínűleg valamelyik hazai titkosszolgálat figyeli a tevékenységüket.