Atomcsapásban és elrettentésben gondolkozik Emmanuel Macron

Franciaország modernizálja atomfegyver-arzenálját, hogy erőpozícióból tárgyalhasson más országokkal.

Emmanuel Macron francia elnök ígéretet tett arra, hogy modernizálja az ország nukleáris elrettentő-erejének két fő komponensét – áll az elnöki hivatal közleményében. Franciaország a világ harmadik atomhatalma, Oroszország és az Egyesült Államok után.

“Franciaország nukleáris elrettentés kapacitása lehetővé teszi számára a szabad cselekvés és a stratégiai autonómia megőrzését… Ezért szándékában áll modernizálni ezt a két komponenst, melyek komplementaritása megkérdőjelezhetetlen – a tengeri erők, melyek megvédenek minket bármely nemvárt meglepetéstől, és a légi komponens, amely láthatságából adódóan a párbeszéd és elrettentés részét képezi”mondta a francia elnök.

Macron hangsúlyozta, hogy az elrettentés az ország védelmi stratégiájának kulcsfontosságú része maradt az elmúlt 50 év során. Elmondása szerint a francia fegyveres erők reagálási képességét a legmagasabb szinten tartják.

Macron emellett bejelentette, hogy a katonai kiadásokat 400 millió euróval, 1,1 milliárd euróra növelik. A közlemény szerint a modernizációs program minden fegyvernemre kiterjed, beleértve a kibervédelmi erőket is.