Tusk: több szolidaritást kell mutatni a migránsválságban

A kelet-európai országok több szolidaritást kell mutassanak a menekültekkel kapcsolatban – mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke pénteken, miután a tanács találkozóján nem sikerült konszenzusra jutni az EU migrációs politikájával kapcsolatban.

Csütörtökön az EU vezetői Brüsszelben gyűltek össze, hogy megpróbáljanak közös nevezőre jutni az EU migrációs politikájával kapcsolatban. A találkozón elsősorban a teljes megosztottság vált mégjobban láthatóvá, a leglátványosabban Németország tiltakozott a kelet-európai országok követelése ellen, miszerint el kell törölni a kötelező migránsbetelepítési kvótákat. Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk ennek kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a kvóták egyébként sem voltak hatékonyak, viszont megosztó tényezőként kezdtek működni a tagállamok közt.

“Elsődleges célom, hogy az EU 28 tagállama konszenzusra jusson ebben a kérdésben. Nincsenek kétségeim afelől, hogy az én régióm – Kelet-Európa – országai nagyobb hajlandóságot és szolidaritást kell mutassanak ezen a téren. Nagyon csalódott leszek, ha az én országom valami ezzel teljesen ellenkezőnek válik példaképévé” – mondta.

Tusk emellett kijelentette, hogy a kötelező migránselosztási kvóták nagyon fontosak, de “nem ez a megoldás a problémára”, emellett az Európai Uniónak elsősorban olyan módszerekre van szüksége, amivel megállíthatja vagy legalább lassíthatja az illegális bevándorlást. Elmondása szerint a közeljövőben megpróbálják majd meggyőzni a hezitáló országokat, hogy jussanak közös nevezőre a nyugat-európai tagállamokkal.

A kötelező elosztási kvóták bevezetése folyamatosan mélyülő megosztottsághoz vezetett az Európai Unióban. A visegrádi csoport országai – Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – lényegéből adódóan elutasítják a kötelező elosztási kvótát, mert az mesterségesen megváltoztatja a befogadó országok etnikai összetételét, emellett újabb jogköröket vonna meg a tagállamoktól.