Németország nem a jamaikaiaké

A német kancellár feladta az úgynevezett “Jamaika-koalíció” megalakításával kapcsolatos terveit; a szabaddemokratákkal és zöldekkel tárgyalás helyett inkább arra törekszik, hogy a szociáldemokratákkal tudjon kormánykoalíciót alakítani.

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) készen áll arra, hogy tárgyalásokat kezdjen a Szociáldemokrata Párttal az új szövetségi kormány megalakításáról. Angela Merkel berlini sajtótájékoztatója során egyértelműen kijelentette, hogy egyetért a liberális vezető Christian Lindner által mondottakkal, miszerint a Jamaika-koalíció megalakítása lehetetlen vállalkozás.

“Készen állunk tárgyalásokat kezdeni az SPD-vel” – mondta, hozzátéve, hogy a tárgyalássorozat célja elsősorban annak sikere lesz, tehát jelentős kompromisszumok várhatóak.

Vasárnap Horst Seehofer szintén azt nyilatkozta, hogy a CDU/CSU és a balközép szociáldemokraták közti koalíció a legjobb alternatíva Németország számára. A bajor vezető szerint ez a lehetőség “minden vonatkozásában jobb, mint a Jamaika-koalíció, vagy a kisebbségi kormányzás.” Ha a most kezdődő tárgyalássorozat sem jár sikerrel, az elhúzódó belső politikai válság elkerülhetetlen lenne Németország számára.

A Szabad Demokrata Párt november 20-án, több mint négy hétig húzódó tárgyalássorozat után jelentette be, hogy nem tud közös nevezőre jutni a koalícióalakításban érintett másik kis párttal, ezért kilép a tárgyalásokból. A liberálisok döntése miatt Európa vezető hatalma hónapokon át politikailag instabil helyzetben maradhat, de ez akár több évig is eltarthat, ha a CDU nem tud kormányképes többséget létrehozni, és kisebbségi kormányzást kell folytasson.