Az ördögűző zenéje szólt a katalán ex-elnök beszéde alatt

A spanyol állami hírszolgáltató magyarázattal kell szolgáljon arra, hogyan lehetséges, hogy Az ördögűző című film zenéjét játszották be a volt katalán elnök beszédének aláfestéseként.

Felbojdult a spanyol közösségi média, miután egy állami hírszolgáltató az Ördögűző filmzenéjét játszotta be egy Carles Puigdemont közéleti tevékenységét bemutató műsor alatt. Az RTVE november 11-i Informe Semanal (Heti Beszámoló) c. műsorában a katalán vezetőnek egy beszédrészletét adták, melyben kijelentette; tisztában volt azzal, hogy a függetlenségi referendum megszervezésének eredményeként börtönbe juthat. Eközben szólt a háttérben a horrorfilm zenéje.

Az RTVE szakmai standardokért felelős tanácsa elismerte, hogy “hibát követtek el”, és megkezdték annak kivizsgálását, miért pont ezt a zenét használták fel a műsorban, illetve, hogy ezt ártó szándékkal tették-e.

Az RTVE Informe Semanal műsora 1973-ban indult, éppen abban az évben, amikor az Ördögűző c. film is megjelent a mozikban. A műsor indításakor Spanyolország még Francisco Franco irányítása alatt állt, és a katalán régió függetlenedési törekvéseit az is erősíti, hogy a katalánok szerint a spanyol királyság a fasiszta diktatúrát akarja visszahozni.

A jelenlegi spanyol kormányfő pártja 1989-ben több jobboldali párt összeolvadásával jött létre, közülük többen a Franco-rezsim támogatói voltak. A katalán népszavazást követően a spanyol hatóságok feloszlatták a katalán parlamentet és közvetlen irányítás alá vonták Katalóniát.