Olasz politikus: Spanyolország nemzetközi jogot sért a referendum leverésével

Veneto regionális tanácsának tagja a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva beszélt arról, hogy a katalánok függetlenedési törekvésének elnyomása “súlyos csapás a demokráciára.”

Stefano Valdegamberi, az olasz Veneto tartomány regionális tanácsának tagja szerint a Katalóniában tartott referendum a népakarat legitim kifejeződése volt, és a hatóságok komoly csapást mértek a demokrácia eszméjére azáltal, hogy nem hajlandóak elismerni a szavazás eredményét.

“A katalán referendum a népakarat kifejezése, és az embereknek joga van ahhoz, hogy hallassák hangjukat. A spanyol hatóságok nem hallgatnak az emberekre, ami komoly csapást jelent a spanyol demokráciára és az európai demokráciára nézve” – mondta.

Az olasz törvényhozó kifejtette, hogy az önrendelkezés jogának megtagadásával a spanyol hatóságok az ENSZ által 1966-ban elfogadott, Spanyolország által is aláírt és ratifikált polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányában (ICCPR) megfogalmazott normákat sértik.

“Spanyolország az ICCPR része, ami kimondja, hogy a népeknek joga van az önrendelkezéshez. A spanyol kormány korábban ennek mentén elfogadta Montenegró és Koszovó önrendelkezését, miért nem fogadja el ugyanezt saját népe esetében?”

Hétfőn a katalán hatóságok kihirdették a vasárnapi referendum eredményeit. Eszerint a katalán lakosság a Spanyolországtól függetlenedésre voksolt, a résztvevők 90%-a “igen” szavazatot adott le. Madrid nem ismerte el a referendum eredményeit, és hatósági erőszakkal próbálta megakadályozni a népszavazás megtartását.