London: egy óra alatt ötször erőszakolták meg a 17 éves lányt

A fiatal lány egy szórakozóhelyről tartott hazafelé Londonban. Egy óra alatt öt migráns erőszakolta meg, a harmadik alkalommal már csoportosan támadtak.

Rendőrségi közlemény szerint egy óra alatt három alkalommal erőszakoltak meg egy 17 éves lányt Londonban – derült ki a The Guardian brit lap beszámolójából. A lap a nyomozás során nyilvánosságra jutott, térfigyelő kamerákkal rögzített képeket is közölte, amin látható, hogy a feltételezett elkövetők szakállas, arab küllemű személyek.

A Metropolitan Police közlése szerint az incidens-sorozat szeptember 30-án, londonban történt. Az áldozat hazafelé tartott egy Night Clubból. A hazaút során őt követő személyek három alkalommal is rátámadtak és többszörös nemi erőszak áldozatává vált.

A lányt először szeptember 29-én péntek éjjel 23:55-kor támadták meg, majd hajnali 1-ig más férfiak is rátámadtak és többen megerőszakolták, a harmadik alkalommal már csoportosan.

Az egyik elkövető.

A CCTV kamerák felvételei alapján a Metropolitan Police nyomozói már beazonosítottak két férfit, akik éjszaka az utcán követni kezdték a lányt. A rendőrség a térfigyelő kamerák felvételei alapján visszaköveti a gyanúsítottak mozgását, emellett megpróbálja beazonosítani, kik követték még a lányt a bűncselekményt megelőzően.

A rendőrség arra kéri a nyilvánosságot, hogy aki a képek alapján valamelyik elkövetőt felismeri, tegyen bejelentést.

A biztonsági kamerák felvételei szerint az első migráns a Cambridge Heath Roadon kezdte követni a lányt. Utána a férfi mozgása nem nyomon követhető, de a bűncselekmény színhelyén megtalálták a lány letépett ruháit.

Éjfél után egy másik migráns kezdte követni a lányt, immár kerékpáron, hogy utolérje a menekülésben lévő könnyű prédát.

 

A felvételek szerint az elkövető egy közeli parkos részhez vitte áldozatát, ahol “bizonyos ideig ott maradtak”. Amikor legközelebb egy biztonsági kamerán feltűnt a lány, újabb ruhadarabjai hiányoztak.

Percekkel később, 00:45 körül a nyomozók szerint a lány újabb támadás áldozatává vált;

ezúttal már három férfi támadt rá, és csoportosan erőszakolták meg.

A CCTV felvételeken látható, amint az egyik gyanúsított végigsétál a Corfield Street-en és csatlakozik másik két alakhoz, akik egy fás területen várakoztak. Tehát gyülekeztek a csoportos nemi erőszak előtt. A csoport ezután együtt kezdte követni a lányt, majd miután utolérték, mindhárman megerőszakolták.

A harmadik incidens után járókelők találtak a földön fekvő tizenéves lányra, és kihívták a rendőröket.