Az EU kiállt a spanyol hatóságok erőszakos fellépése mellett

Timmermans: a törvény semmibe vétele esetén megengedett az arányos erőalkalmazás.

Az Európai Bizottság alelnöke szerint a spanyol hatóságok “arányos mértékben” alkalmaztak erőszakot, a törvény betartatása ezt megkívánta. A tagállamokban a törvény tisztelete nem opcionális.

Az EU tagállamainak jogában áll “arányos” erőt alkalmazni a törvények védelmében – mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke. A nyilatkozat három nappal azt követően hangzott el, hogy Katalóniában a spanyol rendőrség több mint nyolcszáz embert vert meg, hogy távoltartsa őket a szavazóurnáktól és ezzel ellehetetlenítse a katalán függetlenségi referendumot. Timmermans Strasbourgban az Európai Parlament vitáján felszólalva megerősítette, hogy az EU elfogadhatónak tartja a spanyol hatóságok fellépését.

“Minden kormánynak kötelessége, hogy betartassa a törvényeket, és ez néha arányos erő alkalmazását igényli” – mondta, hozzátéve, hogy a tagállamokban

a törvény tisztelete nem opcionális, hanem megkérdőjelezhetetlen kell legyen.

Nem tetszik egy törvény a külföldi civileknek, emiatt nem fogják betartani

Katalónia vasárnap tartott népszavazást a Spanyolországtól elszakadásról. A brutális karhatalmi fellépés eredményeként több mint 800 ember sérült meg, gyakran idős asszonyok is véres fejjel hagyták el a szavazóhelyiséget. Timmermans a történtek kapcsán azt mondta; “ha a törvényt nem tartják megfelelőnek, lehet tiltakozni a törvény ellen, lehet munkálkodni a törvény megváltoztatásán, de nem lehet a törvényt semmibe venni.”

A Bizottság alelnöke hozzátette; az Európai Unió számára alapvető fontosságú, hogy az alkotmányt minden egyes tagállamban betartassák és tiszteletben tartsák. Timmermans szerint a katalán kormány az alkotmány semmibe vételét választotta, ennek eredménye volt a spanyol hatóságok “arányos erőalkalmazása.”