Pew Research: túlterhelte Európát a menekültáradat

A Pew Research amerikai agytröszt kutatása alapján a legtöbb európai országban a menedékkérelmek többségét nem tudják feldolgozni, és mostanra annyi nem-európai migráns él a kontinensen, hogy az meghaladja a kisebb tagállamok lakosságának számát.

Az európai kontinensen mostanra olyan létszámban élnek nem-európai “menekültek”, hogy az meghaladja több uniós tagállam lakosságának létszámát, miközben jelenleg is több mint egymillió migráns vár menedékkérelme elbírálására – derült ki a Pew Research által végzett kutatás során.

A Pew kutatása szerint a menekülthullámmal érkezők közt van negyedmillió afgán, 130 ezer iraki, 130 ezer szíriai, 45 ezer pakisztáni és 40 ezer nigériai állampolgár. Közülük a szíriaiak kapják meg a leggyorsabban a menedékjogot, a Balkánról Nyugat-Európába érkező “menekültek” kérelmeit pedig többnyire elutasítják.

A kutatás szerint Magyarországon és Görögországon a legkevésbé hatékonyak a hatóságok a menedékkérelmek elbírálása terén; a beszámolóban az áll, hogy Magyarországon a beadott menedékkérelmek 94%-a vár elbírálásra. Ez az érték Görögországban szintén 90% feletti. Bár a legtöbb beadott menedékkérelmet Németország kell feldolgozza, a német hatóságok ezt átlagosan hét hónap alatt megteszik, Svédországban, Norvégiában pedig egy év a várakozási idő.

A kutatásból kiderült, hogy az elutasított menedékkérőket viszont nem tudják deportálni az európai hatóságok. Ez alatt a fél-egy év várakozási idő alatt a menedékkérők szabad mozgása biztosított, és a 2015-2016-ban érkezett, később elutasított menekültek közül több mint százezer (!) ember tartózkodási helye ismeretlen. Az Európai Unió eddig összesen 75 ezer főt tudott haza küldeni származási országába (ami a két év alatt beadott menedékkérelmek 3 százaléka), miközben 885 ezer személynek megadták a menedékjogot.

A menedékkérők hirtelen beáramlása több európai országban is hirtelen megváltoztatta a demográfiai mutatókat: Svédországban és Ausztriában egy év alatt (2015 és 2016 közt) egy százalékkal nőtt a migráns lakosság aránya. Németországban mostanra van olyan város (Frankfurt), ahol hivatalos adatok szerint a migránsok vannak többségben, a német lakosság pedig kisebbségbe szorult.

A transzatlanti együttműködés országai egyébként nem egyenlő arányban osztoznak a migrációs válság terheinek viselésében; miközben Európába milliók érkeznek, és a nem-európai személyek érvényes menedékjog nélkül áramlanak be az EU területére, az Egyesült Államok által befogadott menekültek száma néhány ezres nagyságrendű, és a menedékkérelmeket az Egyesült Államok határain kívül dolgozzák fel, majd a nem-amerikai személy érvényes menedékjog megléte esetén léphet az USA területére.