“Elkerülhetetlen” az USA elleni atomtámadás Trump sértései miatt

Az észak-koreai külügyminiszter kijelentése szerint “elkerülhetetlen az Egyesült Államok elleni atomtámadás”, amiért Donald Trump “rakéta-embernek” nevezte Kim Dzsongunt.

Észak-Korea külügyminisztere szombaton az ENSZ közgyűlése előtt felszólalva “elkerülhetetlennek” nevezte az Egyesült Államok elleni atomtámadást, órákkal azt követően, hogy az amerikai légierő egy atombomba hordozására képes gépe megközelítette az észak-koreai légteret.

Ri Jong Ho beszédében “gonosz elnökként” hivatkozott Donald Trumpra, aki kijelentéseivel

“megsértette az észak-koreai vezető emberi méltóságát”.

Kim Dzsongun egyébként mentális zavarokkal küzdő, szenilis személynek nevezte Trumpot, ezt követően indultak meg az amerikai légierő gépei az észak-koreai légtér felé.

A külügyminiszter közleménye szerint Trump “végzetes hibát követett el” az észak-koreai vezető és az ország megsértésével, emiatt “gondoskodni fognak arról, hogy a koreai rakéták ellátogassanak a kontinentális Egyesült Államok területére.”

Ri elmondása szerint az amerikai elnök megpróbálja “gengszterek fészkévé” formálni az ENSZ szervezetét, de az ország védelme érdekében Észak-Korea készen áll atombombát bevetni, ha az USA vagy szövetségesei katonai beavatkozást kezdenek.