Török vezető: kerítés helyett inkább hidakat építsünk

Az európai ügyekért felelős török miniszter felszólította az Európai Uniót, hogy “falak” helyett inkább “hidakat építsen”, és engedje be az Európába tartó menekülteket.

Ömer Celik, Törökország európai ügyekért felelős minisztere csütörtökön felszólalt az ellen, hogy az európai országok a menekültválság kezelése helyett (?) inkább “falakat építenek” a migránsok ellen. A miniszter Anadolu hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta;

“Törökország az egyetlen ország, amely támogatja a halál elől menekülőket. Európa falak helyett inkább hidakat kellene építsen a számukra. Ez az emberiesség próbája.”

Júliusban többek közt az osztrák külügyminiszter, Sebastian Kurz javasolta, hogy a Földközi-tengeren át érkező migránsokat ne engedje partot érni az EU, mert Olaszországból akadálytalanul továbbhaladnak más uniós tagállamokba. A külügyminiszter szerint a tengeren át érkező illegálisokat egy szigeten kellene tartani, ameddig döntés születik menedékkérelem megadásáról vagy kiutasításról. Kurz egyúttal kilátásba helyezte az olasz-osztrák határszakasz hermetikus lezárását, ha a migrások továbbra is akadálytalanul érkeznek az európai partokhoz.

A török miniszternek nem nyerte el a tetszését az elgondolás. Szerinte a migrációt nem megállítani kell, hanem irányítani.

“Még mindig vannak olyan országok, melyek kerítéssel és fegyveres erőkkel lezárják határaikat… Európa nyitott kell legyen, és megélhetést kell biztosítson a migránsoknak ahelyett, hogy elszigeteli őket. A bevándorlás olyan dolog, amit irányítani kell, nem pedig küzdeni ellene” – mondta.

Korábban az Európai Unió egyezményt kötött Törökországgal a migrációs válság kezeléséről; az egyezmény szerint minél több bevándorló szökik be illegálisan Európába, az EU annál több migránst vesz át legálisan Törökországtól.

Az egyezmény szerint 1:1 arányban zajlott a migránsok cseréje; egy az EU-ban elfogott illegális bevándorló Törökországnak átadásáért cserébe az EU is átvesz Törökországtól egy személyt, legálisan.