A tanulásra is hatással lehet a túl sok éjszakai TV-zés

Mit tegyünk, ha a gyerek napi nyolc órán át néz valamilyen képernyőt, és mindezt éjszakába nyúló TV-zéssel koronázza meg? Az úgynevezett “éjjeli baglyok” látása a digitális korszakban már egész kiskorban romlani kezd – szakértők szerint ez a tanulásra is drámai hatást gyakorolhat.

A szülők többsége nincs tisztában azzal, hogy a digitális technológia milyen káros hatást gyakorol a gyermekek szemére – derült ki egy az Alberta Association of Optometrists által végzett felmérésből. A megkérdezés során kiderült, hogy a szülők nem biztatják szünet tartására, a szem pihentetésre a gyermeket, a gyerekek pedig gyakran nem is tudják, hogy az általuk már egészen kiskortól tapasztalt homályos látás nem normális dolog.

A kutatás során kiderült, hogy a szülők 59%-a nincs tisztában a túl sok képernyőnézés káros hatásaival, emiatt nem várja el gyermekétől, hogy rendszeres időközönként szünetet tartson, ezáltal csökkentve a digitális eszköz szemre gyakorolt hatását. A szakértők szerint már 2 órányi képernyőnézés után romlani kezd a látás minősége, a tizenévesek többsége azonban napi 8 órán át néz valamilyen képernyőt, amihez még hozzáadódik a még károsabb éjszakai TV-nézés.

Az eredmény pedig láthatóvá válik a vizsgaeredményeken. A kutatásban résztvevő szakértők szerint az enyhén homályos látással járó kellemetlen érzés önkéntelenül is hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermekek kevesebb időt fordítsanak tanulásra. A hosszú távú hatások ráadásul egyelőre nem ismertek, mert ez egy egészen új jelenség: a mai fiatal generáció az első, aminek egyáltalán lehetősége van arra, hogy egész nap valamilyen képernyőt tartson a kezében. A rövid távú hatás azonban már látszik a kutatási eredményekből; a gyermekeknek már egészen kiskorban elromlik a szeme. Később nem emlékeznek arra, hogy valaha is jobb lett volna a látásuk, ezért nincsenek tisztában azzal, hogy a látásuk elromlott.

Csökkenteni a fényerőt

“A gyermekek gyakran nem is tudják, hogy amit éreznek, az nem helyénvaló, vagy nem normális, emiatt nem is panaszkodnak. Egyszerűen azt gondolják, hogy a homályos látás a normális” – írták. “Vagy esetleg azt mondják: amikor olvasok, homályos, emiatt többé nincs kedvem ehhez a tevékenységhez.”

A szakértő szerint ráadásul a ma egyre elterjedtebb hiperaktivitás gyakran hibás diagnózis, és a probléma valódi oka, hogy a gyermeket nem tudja lekötni az olvasás vagy más fizikailag passzív tevékenység, mert a szemének ez kellemetlen érzetet okoz.
A szakértők abban egyetértenek, hogy elsősorban a szülők felelőssége megtanítani a gyermeknek a szem romlásának elkerüléséhez szükséges preventív módszereket.

Többnyire olyan egyszerű gyakorlatok ezek, mint a rendszeres szünet tartása, valamint, hogy a sok képernyőnézés közepette minden húsz percben legalább fél percet nézzenek a távolba. Ne tartsák a képernyőt túl közel a szemükhöz – különösen ne hosszú időre -, növeljék a betűméretet, ahol lehetséges, és lehetőség szerint csökkentsék a legalacsonyabbra a képernyő fényerejét.

Napi 8 órát töltenek a képernyő előtt

A kutatás szerint a tizenévesek átlagosan 8 órát töltenek valamilyen digitális képernyő nézésével. A jelenlegi trend szerint ráadásul már az iskolakezdő korú gyermekek is több mint négy órán át néznek képernyőt, ez a szám növekszik tizenévesek esetében közel 8 órára. (2014-ben ez még alig haladta meg a hat órát.)

Az American Academy of Pediatrics kutatása hasonló eredményre jutott: ők szintén közel nyolc órás képernyőnézésről számoltak be, emellett arra hívták fel a figyelmet, hogy azok esetében, akik gyakran nézik a TV-t éjszakába nyúlóan, a kóros elhízás is nagyobb valószínűséggel jelenik meg. A kutatásból ráadásul kiderült, hogy az éjszakai TV-nézés hatást gyakorol az alvásra és a testalkat alakulására.

“Ha van egy TV a gyermek hálószobájában, ez a rendszeres mozgástól függetlenül is hatással lehet a testsúly alakulására. Az éjszakai TV-zésből adódó kevesebb alvás fokozza a ghrelin szintjét, azét a hormonét, ami jelzi, hogy éhes vagy. Emellett csökken a leptin szint – ez a hormon viszont azért felelős, hogy jelezze, ha tele vagy. Egy kialvatlan ember kalóriabevitele napi háromszázzal is megnőhet, és nagyobb igénye van a nassolásra, mint egy kipihent embernek.”

Az Academy of Pediatrics értékelése szerint a szülőknek ma fokozott felelőssége van az ilyen veszélyek elhárításában, de a gyerek utasítgatása önmagában nem segít – elsősorban a közös sporttevékenység érhet el érdemi javulást, de eközben is érdemes gondoskodni arról, hogy telefon ne legyen a közelben, és ne zavarja meg az együtt töltött időt.