Rengeteg pénzt keresett Amerikának az ukrán szélsőjobboldal

Az Amerikai Egyesült Államok kétszer annyi szenet – és háromszoros áron – szállít Ukrajnába, mint tavaly ilyenkor. Az amerikai szénre azért volt égetően szüksége Ukrajnának, mert a fegyveres félkatonai szervezetek kereskedelmi blokádot kezdtek az ország fő szénimport-forrása ellen.

Az Egyesült Államok a tavalyi árakhoz képest közel háromszorosára emelte az Ukrajnának értékesített szén árát az év első negyedében, az amerikai Energy Information Administration által kiadott legújabb jelentés szerint. Kijev idén márciusban már tonnánként 206 dollár áron vásárolt szenet az Egyesült Államokból, ami közel háromszorosa a tavalyi árnak (71 dollár).

Eközben az Ukrajna számára értékesített amerikai szén mennyisége is több mint duplájára nőtt. Az USA idén 865 ezer tonna szenet szállított Ukrajnába az első negyedévben, miután a tavaly eladott mennyiség 355 ezer tonna volt.

Hónapokkal ezelőtt az ukrán kormány kihirdette a rendkívüli állapotot az ország energiaszektorában, és az energiaügyi minisztérium egyértelműen közölte az emberekkel, hogy jelentős áramkimaradások várhatóak, mert az országnak csak alig néhány hétre elegendő széntartaléka maradt.

Az elszakadó régiókban bányászott szén nélkül nincs áramtermelés Ukrajnában.

Ukrajna a Donbassz-régióban bányászott antracit-szenet használ az ország villamosáram-ellátásáért felelős erőművek működtetéséhez, az ország energiaellátását jórészt a Donbassz-régióból érkező nyersanyagforrások garantálták. Ez a forrás azonban elérhetetlenné vált, amikor fegyveres szélsőjobboldali félkatonai szervezetek önhatalmúan blokádot hirdettek a Donbassz-régió ellen, ellenőrzés alá vonták a vasúti szállítási útvonal csomópontjait, és elkezdték visszafordítani a szénszállítmányokat.

Bár a kormány és az államfő kezdetben egyértelműen tiltakozott a blokád ellen és felszólította a szélsőséges szervezeteket a blokád beszüntetésére, a belügyminisztérium nem merte megkockáztatni az esetleges fegyveres összeütközést és egy esetleges újabb polgárháborút, emiatt az államfő utólagosan legitimálta a blokádot. (Tavasszal az ukrán hatóságok még megpróbálkoztak a blokád felszámolásával és ennek során számos aktivistát letartóztattak, és egyértelművé tették, hogy a blokád miatt leállhat az áramellátás Ukrajnában.)

Mivel a Donbassz-régióból hónapokon át nem érkeztek meg a szénszállítmányok a blokád miatt, Ukrajnában több alkalommal is több megyét érintő áramkimaradás történt. Az áramkimaradásokért következetesen orosz hackereket tettek felelőssé, bár azt megelőzően az energetikai minisztérium számos alkalommal közölte, hogy fűtőanyag hiányában – a szállítmányok rendszertelenné válása és a beszerzési források bizonytalansága miatt – előfordulhat az erőművek és így az áramtermelés átmeneti leállása.

Annak ellenére, hogy a Donbassz-régió ellen blokádot hirdető fegyveres szélsőjobboldali szervezetek valamiféle nemzeti érdek képviseletére hivatkozva próbálták legitimálni a blokádot, mostanra kiderült, hogy ennek köszönhetően az Egyesült Államok tett szert hatalmas profitra: az USA ukrajnai szénexportja több mint kétszeresére nőtt a blokád megkezdése után, a szén árát pedig – kihasználva az ukránok kiszolgáltatott helyzetét – háromszorosára növelték.