Németországban is sérülhetett a sajtó függetlensége

Németországban az újságírók eszközként közreműködnek a kormány külpolitikai törekvéseinek kiszolgálásában, és ennek részeként néha lejáratnak más országokat. Kérdéses, hogy ezt a fajta médiát mennyire lehet „függetlennek” nevezni.

A német kormány által kezdeményezett lejárató-kampány is állhat a német újságírók által folytatott „tényfeltárás” mögött, melynek során azzal vádolták a magyar rendőrséget, hogy megakadályozhatta volna a Németország felé tartó 71 illegális bevándorló halálát – derült ki a csütörtöki kormányinfón elhangzottakból. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, reméli, hogy nem a szövetségi kormány kezdeményezésére zajlik lejáratás a magyar rendőrséggel szemben.

Szerdán egy német sajtóorgánum a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozati aktáira hivatkozva azt írta, a NNI munkatársai meg tudták volna akadályozni annak a 71 illegális bevándorlónak a halálát, akik embercsempészek furgonjában fulladtak meg 2015 augusztusában.

A csütörtöki kormányinfóról készült beszámoló szerint „Lázár János a vádakat visszautasította, és azt mondta: a német közszolgálati média – reméli, nem a német kormány biztatására – lejárató kampányt folytat Magyarországgal szemben, mert az nem akar befogadni illegális bevándorlókat Németországból.”

A miniszter által tett utalás alapján felmerül annak lehetősége, hogy az embercsempészek lehallgatása során szerzett információk esetleg állami szervek tevékenységének részeként kerültek német sajtóorgánumok birtokába.

Amennyiben – mint arra Lázár János utalást tett – a német újságírók által folytatott lejárató-kampány a kormány kezdeményezésére zajlik, ez egyben azt is jelenti, hogy Németországban a sajtó nem független, hiszen a kormány kénye-kedve szerint fel tudja használni effajta lejárató-kampányokra.

A vádakat megfogalmazó újságírók nem említették, milyen úton jutott el hozzájuk a lehallgatás során készült több száz oldalnyi dokumentáció.