Az EU szankciókat hoz, ha nem engedjük az etnikai arányok megváltoztatását

Az Európai Bizottság figyelmeztetett, hogy szankciókat hozhat Lengyelország, Magyarország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia ellen, ha a következő hét kezdetéig nem változtatnak azon az állásponton, hogy nem hajlandóak befogadni a kvóta alapján kiosztott migránsokat.

A visegrádi csoport eddig egységesen ellenezte az Európai Bizottság elgondolását, mely szerint színesbőrű migránsokat kellene tömegesen letelepíteni azokban az európai országokban, ahol eddig ilyen etnikai hátterű népek még nincsenek jelen nagy létszámú kisebbségként. A figyelmeztetés szerint azonban Lengyelország és Magyarország még júniusban meg kell kezdje a migránsok letelepítését, ellenkező esetben az Európai Unió szankciókat fog hozni.

Dimitrisz Avramopulosz migrációügyi biztos szerint nemsokára megkezdik az eljárást, mert ezek a tagállamok az elmúlt egy év folyamán egyetlen migránst sem fogadtak be, és nem is tettek ígéretet arra, hogy a későbbiekben megkezdik a betelepítést.

A Bizottság szeptember 2015-én állapodott meg a Görögország és Olaszország hatóságai által beengedett migránsok európai országok közti elosztásáról, többek közt a GDP és számos gazdasági tényező figyelembevételével.

Az intézkedés ellen leginkább a visegrádi országok tiltakoznak, hiszen ezekben az országokban még nem él a lakosság számára zavaró létszámban fekete és arab kisebbség, ezért az Európai Bizottság kvótarendszere a visegrádi országokban az etnikai arányok mesterséges átrendezését jelentené.