Hivatalos: jogsértőek voltak a nemzetközi hitelezők követelései

Egy görög bíróság kimondta, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményébe ütközik az a nyugdíjcsökkentés, aminek végrehajtását a görög kormány a nemzetközi hitelekért cserébe vállalta.

A görög kormány és a nemzetközi hitelezők május 2-án állapodtak meg azokról a „reformokról”, melyeket Görögország azért cserébe kell végrehajtson, hogy megkaphasson egy újabb hitelrészleteket. A parlament várhatóan még májusban megszavazná ezeket a „reformokat”, melyek többek közt előírták a nyugdíjak csökkentését is.

A Kathimerini görög lap szerint azonban a nyugdíjcsökkentés az Emberi Jogok Európai Egyezményébe ütközik. A lap emellett beszámol arról, hogy a görög kormány által 2019 utánra vállalt költségvetési terv is alkotmányellenes, mivel annak egyes elemei emberi jogokat sértenek.

A görög bíróság ezzel egyértelművé tette, hogy nyugati hitelezők olyan feltételeket kérnek a pénzügyi segítségért cserébe, ami korlátozza a hitelt felvevő ország állampolgárainak jogait.