Barack Obama megmondta, kit akar Franciaország élén látni

A francia választók nem tudják eldönteni, ki legyen az új államfő, ezért már több nyugati ország vezető politikusa jelentette ki egyértelműen: Emmanuel Macronra kell leadni a szavazatot.

Barack Obama volt amerikai elnök csütörtökön nyilvánosságra hozott egy videót, amiben egyértelműen kijelenti, hogy a francia elnökválasztás során ő melyik jelöltet támogatja.

„Amiatt, hogy ez a mostani választás különösen fontos, azt akarom, hogy tudjátok, én Emmanuel Macront támogatom, és bízom abban, hogy ő a haladás szellemében fogja vezetni az országot.”

Az alig pár hónappal ezelőtt leköszönt amerikai elnök tehát egyértelműen megmondja, kit támogat a két lehetséges elnökjelölt közül egy európai országban.

Korábban a nyugati politikusok azzal vádolták Moszkvát, hogy az orosz külpolitika Marine Le Pent favorizálja és ezzel beavatkozik a francia elnökválasztásba. A liberális politikusok kettős mércéje azonban határtalan: természetesen, ha a volt amerikai elnök mondja ki, hogy ő melyik jelöltet támogatja, az nem számít külföldi beavatkozásnak.

Nemrég a német államfő, Frank-Walter Steinmeier is egyértelműen megmondta, hogy a franciák most nem Marine Le Penre kell szavazzanak, mert az szerinte az Európai Unió felbomlásával végződne.

Emmanuel Macron volt pénzügyminiszter április 23-án jutott tovább az elnökválasztás második fordulójába, a szavazatok 24,01%-ának megszerzésével. Az elnökjelölt vállaltan a liberális értékeket képviseli, a nemrég közölt videóban Obama is ezzel indokolja, hogy miért az ő személyét támogatja Le Pen-nel szemben.

A francia választók most vasárnap döntenek arról, hogy egy olyan elnökjelöltet választanak, aki a francia nemzeti szuverenitás visszavételét ígéri, vagy ehelyett megválasztanak egy olyan embert, akit a külföldi politikusok akarnak látni Franciaország élén.