Nagykövet: az USA a terroristákat támogatja Szíriában

Szíria kínai nagykövete, Imad Musztafa pénteken a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, a Sha’irat repülőtér lebombázása annak nyílt elismerését jelenti, hogy az Egyesült Államok katonai beavatkozással támogatja a terroristákat egy szuverén országban.

A Homsz provinciában működő repülőtér lebombázása a terroristák támogatásának indikátora, az amerikai légicsapás bátorítást jelent a terroristáknak, hogy folytassák az államellenes harcot – mondta Imad Musztafa, Szíria kínai nagykövete (volt amerikai nagykövet) a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva.

Csütörtök éjjel az amerikai hadsereg Tomahawk cirkálórakétákat indított és lebombázott egy katonai létesítményt, amit a szíriai hadsereg a terrorszervezetek elleni légicsapások kiindulópontjaként használ. A beavatkozás ezáltal a terrorszervezetek számára előnyös irányba döntötte a mérleg nyelvét, emellett annak kockázatát hordozza, hogy a civil lakosság elleni vegyi támadás a jövőben is megismétlődhet.

„Szíriai katonai létesítmények megsemmisítése egy olyan helyzetben, amikor elkeseredett harcot folytatnak az ország területi egységét megbontó terrorszervezetekkel – ez egyértelműen egy olyan cselekedet, ami nyíltan mutatja az al-Nuszra Front iránti támogatást. Mostantól a terroristák tudják, hogy ha amerikai légicsapást akarnak kiprovokálni a kormányerők ellen, csak meg kell ismételniük a vegyi fegyveres támadást.” – mondta a nagykövet.

Kedden lázadó csoportok arról számoltak be, hogy 80 ember életét veszítette és több mint 200-an megsérültek egy vegyi fegyver bevetése során. A lázadó csoportok következetesen a kormányt okolták a történtekért. Alig két nappal később az amerikai hadsereg lebombázott egy katonai repülőteret, ahonnan a szíriai légierő gépei szoktak légicsapásokat intézni a terroristák állásai ellen.

A szíriai kormányerők ugyanakkor nem rendelkezhetnek semmilyen vegyi fegyverrel, ezt nemzetközi egyezmény is garantálja. Miután 2013-ban vegyi támadás történt az országban és több mint 1500 ember életét veszítette, Szíria csatlakozott a vegyi fegyverek felhalmozását tiltó nemzetközi egyezményhez. 2016 januárban az OPCW hivatalosan is bejelentette, hogy a szíriai hadsereg tömegpusztító fegyvereit nemzetközileg ellenőrzött módon kivitték az országból.