Katonai megszállással fenyegetőzik a majdnem védelmi miniszter

Jack Keane, aki Donald Trump első számú jelöltje volt a védelmi miniszteri posztra, azzal fenyegetőzik, hogy az észak-koreai atomprogram miatt az USA nem tehet mást, minthogy megkezdje Észak-Korea megszállását.

A nyugállományú négycsillagos tábornok jelenleg az Institute for the Study of War elnökeként működik, de korábban visszautasította Donald Trump miniszteri posztra vonatkozó ajánlatát, így mindössze egy magánéleti kérdésen múlott, hogy ma nem ő az Egyesült Államok védelmi minisztere.

Keane a Times of Londonnak nyilatkozva azt mondta: „mára a rakétaindító állomások, földalatti nukleáris létesítmények, a rakétaerők és a rezsim vezetői elleni katonai csapás az egyetlen opció, ami szóba jöhet.”

Keane emellett kijelentette, hogy az USA Észak-Korea-politikája nagy mértékben eltolódott a katonai megoldások irányába. Ezt alátámasztja Trump korábbi kijelentése is, amit az után tett, hogy szerdán találkozott a kínai államfővel. Az amerikai elnök azt mondta, készen áll az alternatív megoldáshoz folyamodni, ha Kína nem gyakorol kellő nyomást Észak-Koreára az atomprogram leállítása érdekében.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter is közvetlen fenyegetésnek nevezte az észak-koreai atomprogramot, amiért az ázsiai ország jelentős előrelépéseket ért el a hazai fejlesztésű ballisztikus rakéták terén, melyet nukleáris robbanófejjel tudnak felszerelni.