Ismeretlen forrásból jutott hangfelvételhez egy kormányellenes sajtóorgánum

Ismeretlen forrásból egy hangfelvételhez jutott a HVG, amely azt hivatott alátámasztani, hogy a kormány fel akarja számolni az RTL Klubot.

Ismeretlen forrásból jutott rejtett hangfelvételhez egy kormányellenes sajtóorgánum. A magyar kormányt ostorozó nyugati sajtóoffenzívába illeszkedő kiszivárogtatás azt a sajtóban már korábban elterjedt elméletet hivatott alátámasztani, miszerint a kormány az RTL Klub felszámolását tervezi.

Az állítólagos felvételen Dirk Gerkens, a TV2 Csoport vezérigazgatójának beszéde hallható, aki sajtóhírek szerint a TV2-höz érkezését követően kijelentette, hogy „a cél az RTL kinyírása.”

„A felvétel alapján Gerkens egy éve még végtelenül magabiztosan beszélt az összegyűlt munkatársaknak arról, hogy a TV2-nek át kell vennie a piacvezető helyet az RTL Klubtól. Annyira, hogy a belső körben is szokatlanul erős kifejezést használt: a cél az RTL kinyírása.” – áll a HVG beszámolójában.

A lap szerint a TV2 vezérigazgatója nem támogatja az egyes politikusok elleni karaktergyilkosságokat, a szándékos lejáratást, de az új csatornához érkezését követően határozottan úgy gondolta, hogy az elérhető kormányzati források segítségével félre lehet állítani a rivális csatornát.

A HVG beszámolója nem említi, hogy milyen forrásból jutottak hozzá a hangfelvételhez. A magyar törvények egyelőre megengedik, hogy az újságírók ellenőrizetlen forrásoktól kapjanak állítólagos bizalmas információkat, így – bár történtek kezdetleges lépések ennek kiküszöbölésére – a törvény nem is teszi lehetővé, hogy a kiszivárogtatások forrását a jogellenesség látszata nélkül állami hatóság visszanyomozza. Ennek megfelelően a bizalmas iratokat, rejtélyes hangfelvételeket akár külföldi titkosszolgálat alkalmazottja is átadhatja az újságírónak, a hatóságok akkor sem tehetnek semmit.

A kiszivárogtatás ugyanakkor látványosan egy időben történik a piaci rivális tulajdonosi köre által folytatott nyílt nyomásgyakorlással. A napokban Angela Merkel pártjának külügyi szakpolitikusa, Norbert Röttgen a DPA hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, az Európai Unió intézményeinek fel kell lépniük a budapesti Közép-európai Egyetemet érintő magyar kormányzati tervekkel szemben”.

A TV2 legnagyobb piaci riválisa, az RTL Csoport legnagyobb tulajdonosáról tudni lehet, hogy „olyan személy, akinek Angela Merkel hivatalában felveszik a telefont”, és ennek köszönhetően tavaly – külföldi nyomásgyakorlással – elérte, hogy a kormány csökkentse a reklámadó mértékét.

Az ehhez hasonló rejtélyes hangfelvételek ma még teljesen legálisan vándorolnak az ellenzéki újságírókhoz, ami felveti annak lehetőségét, hogy idegen hatalmak a 2018-as országgyűlési választások eredményét is – teljesen legálisan és számonkérhetetlenül – befolyásolni tudják.