Fotelforradalmárokkal korszerűsít a német hadsereg

Újabb fegyvernemmel bővül a német hadsereg; év végéig több mint tízezer olyan embert toboroznak, akik kényelmesen elhelyezkedve, laptoppal a kezükben harcolnak a hazáért.

Bonnban megkezdte működését a német hadsereg új kibervédelmi parancsnoksága, ami azt hivatott biztosítani, hogy Németország infrastruktúrája kifogástalanul üzemeljen, és a választási eredményeket ne írja át egy külső hatalom. A német sajtó szerint az új kibervédelmi egység eddig mindössze 260 főből áll, de a védelmi minisztérium tervei szerint még idén összesen 13500 embert toboroznak majd, hogy a választások idejére már teljes kapacitáson üzemeljen a gépezet.

A védelmi minisztérium jelentései szerint az év első kilenc hetében több mint 280000 beavatkozási kísérlet érte a katonai hálózatokat. A német sajtó azonban inkább humorral kezeli a kérdést, nem igazán veszik komolyan a kiberharcosokat mint új „fegyvernemet”. Az újságírók egy része olyan véleményeket jelentetett meg, miszerint csak papíron akarják növelni a hadsereg létszámát, és olyan katonákat toboroznak, akik aztán soha nem fognak fegyvert fogni. Elhangzottak olyan kijelentések is, miszerint a német katonák fiatal generációja már nem harcolni fog a hazáért, hanem ülni fog érte (laptoppal az ölében).

A védelmi miniszter azonban személyesen felügyeli az új fegyvernem kialakítását. Ursula von der Leyen a bonni központ megnyitásakor emlékeztetett, hogy a közelmúltban magas rangú német politikusok postafiókjait, ill. közösségi média fiókjait érte támadás, és a szabadon tevékenykedő hackercsoportokat felbátorította, hogy gyakran nem ütköznek semmilyen ellenállásba.

A közelmúltban a török-német diplomáciai botrány elmélyülését is német katonai hálózatok elleni hackertámadások kísérték, a titkosszolgálatok emellett azzal számolnak, hogy a 2017-es parlamenti választások idején még nagyobb szükség lesz a kibervédelmi erőkre; többek között orosz és török hackercsoportok beavatkozási kísérleteire számítanak, ami főként kompromittáló információk nyilvánosságra hozását célozná a kampányidőszakban.