A saját civiljeik

A 444.hu szerint az Amerikai Egyesült Államok beavatkozhat a magyar belügyekbe, mert ezzel a saját civiljeit védi.

Döbbenetes önleleplezés olvasható a 444.hu, Soros György által finanszírozott sajtóorgánum hasábjain. Az amerikai milliárdos pénzén alkalmazott újságíró azt írja, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak joga van beleszólni a magyar törvényhozók munkájába, hiszen a civil szervezetek működését szabályozó törvény az ő általuk pénzelt civil szervezeteket is érinti.

„Ez pedig már olyan téma, amelyhez nagyon is sok köze van az amerikai kormánynak, már csak azért is, mert az amerikai kormány több magyar civil szervezet működését is támogatja anyagilag.” – írták.

Joguk van beavatkozni, mert a saját civiljeiket védik.

Tehát a 444.hu újságírója azt mondja, hogy az Egyesült Államok civil szervezeteket pénzel Magyarországon, és beavatkozhat a magyar belügyekbe, hogy ezáltal a saját maga által pénzelt civileket megvédje.

A liberális hírportálon megjelent írás egyébként a korábbiaknál erőteljesebb nyomásgyakorlást ígér az USA részéről a civil törvényre vonatkozóan, szerintük a CEU-val kapcsolatos tiltakozás még csak a bemelegítés volt.