A kampány véget ért, irány Észak-Korea

Donald Trump amerikai elnök elrendelte az Észak-Korea elleni katonai agresszió előkészítését, hogy „megvédjék az Egyesült Államokat” a távoli ország jelentette fenyegetéstől. A haditengerészet csapásmérő erői a Koreai-félszigetnél gyülekeznek.

A Trump-adminisztráció nemzetbiztonsági tanácsadója, Herbert McMaster altábornagy a Fox News hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, az amerikai haditengerészet csapásmérő erői azért indultak meg Észak-Korea felé, hogy minden lehetséges opció elérhető legyen az elnök számára, ha az USA és távol-keleti partnereinek megvédésére kell sort keríteni.

„Az elnök azt kérte, készüljünk fel, hogy minden lehetséges opció elérhető legyen számára, amivel eltávolíthatja az amerikai népre és térségi partnereinkre leselkedő fenyegetést.” – mondta Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, egyértelműen kijelentve, hogy az amerikai elnök az észak-koreai rezsim „eltávolítására” készül.

Napokkal korábban a védelmi miniszteri poszt korábbi várományosa, Jack Keane a Times of London napilapnak nyilatkozva azt mondta, „mára a rakétaindító állomások, földalatti nukleáris létesítmények, a rakétaerők és a rezsim vezetői elleni katonai csapás az egyetlen opció, ami szóba jöhet.” A négycsillagos nyugállományú tábornok szerint az USA katonai csapást hajthat végre észak-koreai katonai létesítmények ellen, emellett katonai beavatkozással meg akarja gyilkolni az észak-koreai elit tagjait.

Trump nemzetbiztonsági tanácsadója emellett a Fox News-nak nyilatkozva kijelentette, hogy a szíriai kormány erőszakos megdöntését is támogatja.