Terrortámadás Londonban: brit születésű iszlamista az elkövető

Theresa May brit miniszterelnök azt mondta, Londonban a Westminsternél történt terrortámadásért egy olyan személy felelős, aki iszlamista ideológia által motiváltan követte el a merényletet.

Szerdán négy ember azonnal életét veszítette, amikor egy gépjármű hirtelen behajtott a brit parlament épülete melletti hídon áthaladó emberek közé. Később a rendőrök egy személyt lelőttek, miután megkéselt egy rendőrt. A londoni rendőrség közleménye szerint terrortámadásként kezelik a történteket, és folyamatban van az eset kivizsgálása.

A kormányfő nyilatkozata szerint egy „brit születésű” személy követte el a merényletet, aki iszlamista ideológia motivált emberek megölésére. Az elkövetőt korábban már megfigyelte az MI-5, a hatóságok számára ismert volt, hogy erőszakos hajlamú extrémista személyről van szó.

May hozzátette, hogy az elkövető az utóbbi időszakban már „nem volt a titkosszolgálatok látóterében”, de a hatóságok korábbi tevékenysége alapján feltételezik, hogy iszlamista indíttatásból követte el a gyilkosságot (vagyis egy brit születésű, sokadik generációs migránsról van szó).

A kormányfő elmondása szerint összesen 12 ember vált a támadás áldozatává, köztük 9 külföldi állampolgár.

A történtek után a rendőrség hat lakcímen hajtott végre házkutatást, és nyolc személyt tartóztattak le Birminghamben ill. Londonban.