Német sajtó: a NATO-t évekkel ezelőtt fel kellett volna oszlatni

A Der Freitag publicistája szerint a NATO-t fel kellett volna oszlatni a hidegháború után, mert ez megnyitotta volna az utat a globális fegyverkezés leállításához és a demilitarizáláshoz. Ehelyett a NATO megkezdte keleti irányú terjeszkedését, és a világban újraindult a fegyverkezés.

Jakob Reimann véleménypublicisztikájában egyetértését fejezte ki Donald Trump amerikai elnökkel, aki szerint a NATO egy elavult katonai gépezet. Azt írta: a hidegháborús feszültség enyhülésével a NATO megkezdte agresszív keleti terjeszkedését, és ennek eredményeként ma újra fennáll a kockázata a közvetlen konfliktusnak Oroszországgal.

„A Szovjetunió összeomlásával és a Varsói Szerződés felbomlásával a NATO létezése katonai és stratégiai szempontok alapján szintén szükségtelenné vált, és fel kellett volna oszlatni a szovjet katonai szövetséggel együtt. Történelmi lehetőség volt a globális fegyvermentesítésre, és a világ demilitarizálására… de ehelyett a NATO egy teljesen más utat választott, és agresszív terjeszkedésbe kezdett a régi-új ellenség határai mentén.”

NATO-Osterweiterung_1990-2016_new

Reimann azt mondja, az újabb tagállamok felvétele nem járult hozzá a régió biztonságához, mert ezzel Oroszország is újra fegyverkezni kényszerül, végső eredményeként pedig újra ott tartunk, hogy Európában a fegyverek halmozódnak és háborús feszültség érlelődik.

A szerző a Krím-félsziget Oroszországhoz csatlakozásáról is ír, rámutatva, hogy miközben a Krím „annektálása” egy apró, orosz többségi lakosságú területet jelent, a NATO eközben fél Európát bekebelezte, és arra törekszik, hogy minden országot magában olvaszthasson az orosz határ mentén. Reinmann szerint a NATO nem a „szabad világ és a demokrácia védelmét” képviseli, hanem egy imperialista katonai gépezet, ami tisztán geostratégiai érdekek mentén terjeszkedik.