Az osztrák elnök szerint fel kell adni a nemzeti szuverenitást

Alexander Van der Bellen, Ausztria elnöke szerint az Európai Unióban trenddé vált, hogy a politikusok azt mondják, választani kell a hazaszeretet és Európa-pártiság közt. A baloldali politikus szerint minden európai ország a nemzeti függetlenség feladásával járna jól.

Az európai országok nem fognak profitálni abból, ha azt az erőt, amivel egységes közösségként rendelkeznek, elkezdik „visszaváltani” nemzeti szuverenitásra – mondta Alexander Van der Bellen keddi beszédében. Az osztrák elnök szerint az európai országok kölcsönös függésben élnek, és az Európai Unió ezt a kölcsönös függést próbálta egyetlen erővé kovácsolni.

„Néha az a benyomásom támad, hogy Európában eljutottunk arra a pontra, ahol az érzelmek fontosabbá válnak, mint az értelem. Ne hagyjuk magunkat meggyőzni arról, hogy megéri visszaváltani az európai közösség közös erejét a kis országok nemzeti szuverenitására.” – mondta.

A politikus miután kifejtette, hogy a nemzetállamok helyett ő az egyesült Európát választja, arról kezdett beszélni, hogy valójából nem is kell választani a kettő közt; szerinte az európai országok akkor járnak jól, ha feladják a nemzeti szuverenitást, és más alternatíván nem is gondolkoznak a tagállamok vezetői.

Van der Bellent októberben választották meg Ausztria elnökévé, hivatalosan január 26-án foglalta el a posztot.