A német bíróság szerint nem antiszemitizmus a zsinagóga felgyújtása

Egy német regionális bíróság pénteki ítélete szerint nem antiszemitizmus, hanem Izrael-ellenes kritika volt egy zsinagóga felgyújtása.

Egy német regionális bíróság pénteken ítéletet hozott egy 2014-es ügyben, melynek során az elkövetők Wuppertalban (Észak-Rajna-Vesztfália) Molotov-koktélt dobtak egy zsinagógára. A bírósági ítélet szerint az elkövetők nem antiszemiták, hanem Izrael a Gázai-övezetben folytatott politikája ellen fejezték ki tiltakozásukat ilyen módon.

2014-ben három palesztin származású személy dobott Molotov-koktélt a zsinagógára. A támadás során nem voltak sérültek, de az elkövetők jelentős anyagi kárt okoztak. Napokkal később „Szabadságot Palesztinának” feliratot festettek a zsinagóga falára. A Wuppertal kerületi bíróság pénteken felfüggesztett börtönbüntetést rótt rájuk, emellett kimondta, hogy a három személy nem antiszemitizmus által vezérelve követte el a gyújtogatást.

A pénteki ítélet megerősíti azt a 2015-ös ítéletet, amely kimondta, hogy az elkövetők csak a nyilvánosság figyelmét akarták felhívni a gázai konfliktusra.

A Zöldpárt politikusai körében felháborodást váltott ki az ítélet. Szerintük a gyújtogatás egyértelműen antiszemitizmus volt, mert nem egy izraeli zsinagógát gyújtottak fel, és Németországban nem izraeliek élnek.

Az amerikai központú Simon Wiesenthal Központ egy munkatársa, Abraham Cooper rabbi szerint ez a bírósági ítélet szimbolikus jellegű, mert Wuppertal zsinagógáját legutóbb 1938-ban gyújtották fel a nemzetiszocialisták, emiatt az elkövetők büntetlensége azt az üzenetet közvetíti a németeknek, hogy nem büntetendő a zsinagógák felgyújtása.