Trump bejelentése miatt szárnyaltak egy japán cég részvényei

Donald Trump keddi bejelentését követően látványos fellendülés történt egy japán cég részvényárfolyamában, amiért kiderült, hogy az Egyesült Államok területén kezdenek befektetéseket.

Egy japán telekommunikációs cég, a SoftBank Group részvényárfolyamában látványos ugrás történt, miután kiderült, hogy új befektetések keretén belül több mint 50 milliárd dollárt visznek az Egyesült Államokba.

A Financial Times beszámol arról, hogy a SoftBank részvényeinek ára több mint 5,1%-kal nőtt, miután Donald Trump kedd éjszaka bejelentette, hogy megállapodás született a befektetésekről. A vállalat részvényárfolyama ezzel a keddi emelkedéssel érte el a legmagasabb értéket augusztus óta.

Trump bejelentésében hangsúlyozta, hogy a japán cég kizárólag amiatt hozott döntést az 50 milliárdos befektetésekről, mert ő nyerte meg az elnökválasztást.