Az USA csökkenti katonai tevékenységét a Fülöp-szigeteken

A két ország kormányai megállapodtak abban, hogy csökkentik a közös hadgyakorlatok rendszerességét és az azokon résztvevő amerikai haderő létszámát.

A Fülöp-szigetek egy tábornoka kedden név nélkül nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, és elmondta, hogy a továbbiakban a közös hadgyakorlatokon jelentősen lecsökken majd az amerikai katonák száma, és az együttműködést ehelyett humanitárius jellegű missziókra és katasztrófavédelmi gyakorlatokra redukálják. A tábornok elmondása szerint az amerikai légierő csökkenteni fogja a Fülöp-szigeteken rotációs alapon állomásozó gépeinek számát is.

A lap jelentése szerint kérdésükre az amerikai védelmi minisztérium szóvivője megerősítette, hogy “bizonyos közös gyakorlatokat megváltoztatnak”, de részletekbe nem akart bocsátkozni. Gary Ross válaszából azonban kiderült, hogy a csökkentett létszámmal folytatott közös hadgyakorlatokat is inkább többnemzeti jellegűvé teszik, az amerikai katonák jelenléte helyett “harmadik országot” vonnak be az együttműködésbe.

Az utóbbi évek során mintegy 5000 amerikai katona vett részt a közös hadgyakorlatokon. A Fülöp-szigetek évtizedeken át az USA kulcsfontosságú regionális szövetségese volt, a két ország közti viszony az utóbbi hónapok során romlott meg. Novemberben a Fülöp-szigetek elnöke, Rodgrigo Duterte visszamondott egy az amerikaiakkal kötött fegyverüzletet, miután az USA a szerződéskötés után egyéb politikai feltételektől tette függővé a fegyverértékesítést (emberi jogi követelések). Duterte akkor azt mondta, a rendőrség számára megrendelt mintegy 26 ezer gépkarabélyt inkább az oroszoktól, vagy a kínaiaktól fogják beszerezni.