Az Európai Parlament szankciókkal fenyegeti Törökországot

torokorszag-puccs-hidfo-ru-jpg

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke szerint az EU döntéshozói fontolóra veszik, hogy gazdasági szankciókat hozzanak Törökország ellen, amiért hatósági zaklatással nyomás alatt tartja az ellenzéki csoportokat.

A július 15-i puccskísérlet óta a török kormány több ezer embert tartóztattatott le, akiket azzal vádoltak, hogy kapcsolatban álltak a puccs szervezőivel. Schulz a Bild am Sonntag  német lapnak nyilatkozva azt mondta, “az Európai Unió fontolóra kell vegye, milyen gazdasági szankciók lennének hatékonyak Törökországgal szemben. Az európai vámunió, melynek Törökország is tagja, sürgős reformra szorul, és ennek még év vége előtt meg kellett volna történnie. Több ezer újságíró és ellenzéki politikus letartóztatása után azonban már nem tudom elképzelni, hogy tovább bővítenénk a vámuniót.”

Schulz hozzátette, hogy az Európai Unió leállítja a Törökország EU-csatlakozásával kapcsolatos tárgyalásokat, ha a török hatóságok újból bevezetik a halálbüntetést.

November 4-én Törökországban 12 kurd ellenzéki képviselőt tartóztattak le, pénteken pedig a Cumhuriyet egy újságíróját letartóztatták Isztambulban a repülőtéren, amint épp külföldi útjáról tért vissza Törökországba. Az Európai Unió szerint az ellenzéki újságírók letartóztatása az emberi jogok sértését jelenti.