Kivonul a demokráciából a Demokratikus Koalíció

A Demokratikus Koalíció elnöksége a hétvégén döntést hozott arról, hogy országgyűlési képviselőik a jövőben nem vesznek részt a parlament munkájában.

Az amerikai tulajdonban lévő Index.hu saját forrásaira hivatkozva azt írja, hogy a DK valamennyi képviselője távozik a parlamentből. A törvényhozási folyamatban többé nem kívánnak részt venni, és a szavazásokon sem fognak megjelenni.

“A DK-sok tisztában vannak azzal, hogy a házelnök a távolmaradásért pénzbüntetést szabhat ki rájuk. Ennek ellenére sem fognak visszatérni a parlamentbe. Az alaptörvény ugyanakkor kimondja, hogy egy képviselő mandátuma megszűnik, “ha egy éven keresztül nem vesz részt az Országgyűlés munkájában.” Erre információnk szerint azt a megoldást találták ki Gyurcsányék, hogy egy “jelentéktelenebb” szavazáson egy év múlva bemennek gombot nyomni.”írták.

dk-kampany

Gyurcsány Ferenc pártja korábban a népszavazáson sem kívánt részt venni, és választóit arra biztatta, hogy távolmaradásukkal segítség elő a kvótareferendum érvénytelenségét. A DK Facebook-oldalán ehelyett kijelentette, hogy “otthon maradni jó”. Úgy tűnik, ezúttal a parlamenti munka, és saját választóik képviselete helyett is találtak jobb elfoglaltságot.