Az IMF szerint is káros a bevándorlás

A Nemzetközi Valutaalap pénteken kiadott egy jelentést, amiben az áll, hogy a tömeges bevándorlás aláássa az Európai Unió stabilitását. A közel-keleti és afrikai migránsok beözönlése minden eddigi eredményt felszámolhat, amit az európai országok közösen elértek.

A jelentés szerint a tömeges bevándorlás, az észak-afrikai és közel-keleti terrorszervezetek által végrehajtott terrortámadások már mostanra aláásták az európai országok által közösen elért eredményeket, többek között a tagállamok közti mozgás szabadságát, emellett hozzájárulnak az európaiak biztonságérzetének romlásához.

Az IMF jelentése 2014 óta 1,7 millió, Európába érkezett menekülttel számol, akiknek az érkezése és jelenléte társadalmi feszültséget okoz. Emellett 3 millió olyan menekülttel, akik háborús övezetből menekültek el, majd Törökországban telepedtek le, ezzel komoly gazdaság terhet okozva az országnak.

Az IMF jelentése emellett azzal számol, hogy a bevándorlás a közeljövőben sem fog mérséklődni, hiszen a bevándorlás kiváltó okai, a háborúk továbbra sem szűnnek meg. Az IMF szerint Európa a migrációs válság során rövid távú intézkedésként a háborús zónák megsegítésére, a bevándorlás forrás-országaiban az infrastruktúra újjáépítésére kell törekedjen.