Soros György fizetett “szövetségesei” támogatják a magyar államiság felszámolását

Több magyarországi politikus neve is megtalálható azon a listán, amely Soros György “megbízható szövetségeseinek” neveit és elérhetőségeit tartalmazza. Ezek a “megbízható” személyek többek között sok millió migráns beengedését szorgalmazzák, és a magyar államiság felszámolását is nyíltan hirdetik.

“További döbbenetes részletek derültek ki Soros György kiszivárogtatott aktáiból. A dokumentumok között egy hosszú névsort tartalmazó összeállítást is találtunk, melyen az Európai Parlamentben tevékenykedő, “megbízható szövetségeseknek” nevezett politikusok szerepelnek. Köztük két magyarral az élen.” – írja a 888.hu.

A Soros György féle – számos országban azonos néven működő – Nyílt Társadalom Alapítvány Európai Politikai Intézetének összeállításában azok a politikusok szerepelnek, akik a nyílt társadalom ideológiájának képviseletében mozgósíthatóak az adott európai országban. Ezen a listán szerepel Meszerics Tamás, az LMP képviselője, és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője. Utóbbi nevéhez egy egész szabadkőműves hálózat köthető; Niedermüller korábban a Galamus-csoportban tevékenykedett, ami szintén az euro-atlanti integrációt és a “nyílt társadalom” ideológiáját képviselte, ám az általuk üzemelt fórum – általános elutasítottsága miatt – beszüntette működését.

Niedermüller Péter később a Demokratikus Koalíció sorában számos alkalommal próbálkozott a magyar állam különféle jogköreinek elvételével, Európai Uniós hatóságoknak történő átadásával. A párt egy igen megdöbbentő kezdeményezése szerint Magyarország át kellene adja Brüsszel kezébe a magyarországi oktatást. Egy másik alkalommal pedig Brüsszel kezébe akarták adni a magyar állami költségvetés felett rendelkezés jogkörét.

Tavaly júniusban a “Freedom House” nevű nemzetközi szervezet kiadott egy jelentést, amiben Magyarország már nem mint szilárd demokrácia, hanem mint nem-konszolidált demokrácia szerepelt. Egy ilyen értékelés a külföldi beavatkozás intellektuális előkészítését jelenti, tehát ez alapján külföldi országok különféle indokkal megpróbálják felülbírálni a magyar kormány egyes döntéseit. Később a Valasz.hu arról számolt be, hogy a Freedom House jelentésének elkészítésében nyolc “magyar szakértő” segédkezett, és mindannyian Soros György által finanszírozott szervezetben működnek, vagy általa pénzelt egyetemen szereztek tudományos fokozatot.

2016 október közepén egy amerikai hackercsoport több mint 2500 fájlt hozott nyilvánosságra a DC Leaks weboldalán, melyek Soros György nevéhez köthető civil szervezetek levelezéseit tartalmazzák. Emellett számos, a nyílt sebből vérző társadalmat képviselő csoport belső dokumentumai is szerepelnek az összesítésben. Ezek bizonyítják, hogy azok a politikusok, akik ma Magyarországon az Európai Egyesült Államok létrehozását támogatják – tehát nyíltan támogatják a magyar államiság felszámolását – Soros György szervezeteiben mint “megbízható személyek” vannak nyilvántartva.

Drákói csapás: nemsokára megkezdődik a szekták felszámolása