Kivonulhatnak a német fegyveres erők Törökországból

Egy német országgyűlési képviselő, Rainer Arnold újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy a német hadsereg a Törökországból való kivonulást fontolgatja, mert a török kormány nem engedélyezi a hivatalos látogatásokat az Incirlik bázison.

Elmondása szerint a Bundeswehr tegnap kezdett hivatalosan is foglalkozni a kivonulás lehetőségével. Ennek részeként a török katonák elhagynák az Incirlik légibázist, a légierő pedig a Tornado gépeket Jordániába vagy Ciprusra helyezné át.

Egy a két ország közt régóta húzódó diplomáciai vita vezetett oda, hogy Törökország megtiltsa a német politikusok Incirlik létesítménybe tervezett látogatásait. Ez a diplomáciai konfliktus látható formában júniusban jelentkezett, amikor a német parlament az 1915-ben az Oszmán Birodalom területén zajló tömeggyilkosságokat népirtássá minősítette. Az örmény népirtás elismerésének törvénybe iktatása oda vezetett, hogy Törökország megtiltotta, hogy a német politikusok látogatásokat tegyenek azokban a létesítményekben, ahol Törökország területén német katonák állomásoznak. Cem Özdemir, a Zöldpárt egyik vezetője azt mondta, ha ezek a látogatások nem lehetségesek, akkor a német katonák haza kell térjenek Németországba.

Rainer Arnold, a szociáldemokraták szóvivője szintén kijelentette, hogy amennyiben a politikusok a török kormány tiltakozása miatt nem látogathatnak el a német katonákhoz, ebben az esetben meg kell kezdeni a német fegyveres erők kivonását Törökországból. Elmondása szerint ez “rémálom lenne” Németország számára, hiszen az áthelyezés miatt további költségek merülnek fel, emellett komoly logisztikai kihívások elé néz a Bundeswehr a következő hónapokban. A kivonulást követően a német katonák nem az amerikaiakkal közösen folytatnák a térségben zajló tevékenységet, hanem külön létesítménybe helyezik át őket egy másik térségi országba.