Trump: az amerikai hadsereg ki kell vonuljon Európából

Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt szakítana azzal a gyakorlattal, hogy az USA lehetőségei szerint a világ minden országában megpróbál katonai jelenlétet kiépíteni. Ő csak akkor küldene amerikai katonákat külföldre, ha az Egyesült Államokat közvetlen veszély fenyegeti.

A republikánus elnökjelölt azt mondta, támogatja ugyan, hogy az Amerikai Egyesült Államok idegen országokban is katonai jelenlétet tartson fenn, de szerinte nem szükséges, hogy a tengeren túl – Európában – is állandó legyen az amerikai katonai jelenlét.

Trumpot újonnan nem pusztán annak okán éri kritika, hogy válogatás nélkül minden lehetőséget megragad a média figyelmének elnyerésére, hanem, mert nyíltan izolacionista politikát képvisel; elutasítja azt a külpolitikát, ami az USA kivételességét hangsúlyozza, és amit az amerikai elitek mindeddig képviseltek – valamint az ezzel járó katonai doktrínát is újraformálná.

Trump szerdán a New York Times-nak nyilatkozva azt mondta, “ha az Egyesült Államok megvédéséről döntünk, bármikor küldhetünk katonákat külföldre – de ehhez nem kell állandó jelleggel külföldön állomásozniuk. Ez így jóval kevésbé lenne költséges.”

Az Egyesült Államok jelenleg a világ közel összes régiójában katonai jelenlétet tart fenn, több mint 150000 ott állomásozó katonával. Az elmúlt 15 év során az USA több tucatnyi regionális fegyveres konfliktusban vett részt. Jelenleg az amerikai védelmi költségvetés jelenti a NATO összes katonai kiadásának mintegy 75%-át.